Köböl Vera: Egy csirke metamorfózisa karantén idején

És megrendeltem a csirkét, a kapirgálósat. A karantén hetedik hetében újra részese lehettem egy falat békének. Aznap éjjel képekben álmodtam meg a kezdést: ahogy majd a finoman leválasztott szárnyakat, combokat úgy teszem vissza és fotózom, mintha még most is összetartoznának, majd leveszem a bőrét, és újra összerakom, fotó. Tudtam, hogy jó lesz (rémes lett, azonnal kidobtam).

Az egész csirkéhez is fel kell nőni. Ahogy nem minden hal ugrik ki a fazékból, amikor magához tér (gyerekkori rémálmok egyike), úgy az egész csirke sem ott kezdődik már, hogy mi vágjuk el a nyakát. De azt, hogy mi a különbség egy kapirgálós és egy gyári csirke között, csak akkor tudod meg, ha látod, fogod, csinálod, kóstolod.

A folyamat: ha a csirke már darabokban, leszeded a bőrét, összevagdosod és kisütöd. A csirketöpörtyűnek általában az a baja, hogy kevés. Utána kell egy kis szünet, mert nem jó, ha áll, azonnal meg kell enni (most saját készítésű kiflivel).

A következő a máj volt, amiből kértem még pár darabot, és a zsírt kacsazsírral kipótolva, háromhagymás alapon, rozmaringgal sütöttem pár percig. Az ablakban pihent, és úszkáltak rajta a felhők.

A harmadik felvonás most a majoránnás, babérleveles, aprólékos, sok lábas (naná, hogy azt is kértem még) zöldséges zöldbableves lett, hagymás-fokhagymás-csípős kolbászos alapon, tejföllel és görög joghurttal. A lábakat szerencsére csak én szeretem, ahogy a csontokat le- és megrágcsálni is.

A mell és a combok pihennek. Valami jót szeretnék kitalálni.


Fotók: Köböl Vera.

One thought on “Köböl Vera: Egy csirke metamorfózisa karantén idején

Hozzászólás a(z) Andi bejegyzéshez Kilépés a válaszból