Zsubori Ervin: Módosított nyúlprogram

Húsvét hétfőn, ébredés után, kertben keresni csokitojást. Ez nálunk – és gondolom, még sokfelé – családi hagyomány, mint ahogy az ablakba tett cipőkbe érkező mikuláscsomag is. És egyik sem életkorfüggő (a hagyományok sosem azok), minden évben lezajlik, függetlenül attól, hogy hány évesek a gyerekek. A szülők felkelnek korábban, valamelyikük elrejti a kertben/ablakban, ami elrejtendő, aztán lehet ébresztgetni az aprónépet. Talán még videófelvétel is van mindegyikről…

A mostani év azonban ebben is változást hozott, legalábbis ami a húsvétot illeti. A csokitojás boltban kapható, boltba pedig mostanság nálunk nem a szülők járnak, hanem elsősorban Eszter (25), három-négynaponta, összevont listákkal, minimalizálva a kimozdulást. Mivel nyúl abból lehet, aki a boltba jár, az idén a lányunk vállalta magára a húsvéti meglepetést.

Amikor aztán eljött a hétfő reggel – ezúttal egyben Ida napja –, valamennyien szépen felöltöztünk, előkerestük a kis fonott kosarat, és kiáramlottunk a kertbe. És miközben Eszter videózott, mi, szülők, valamint Barnabás (23), a nemnyúl-gyerek, felkutattuk a fűben, a bokrok közt és a vakondtúrások halmai mögött mind az 52 kíméletesen elrejtett csokoládés tételt (plusz az online megrendelt, még valahol úton lévő tollaslabdaütők szárítókötélre csipeszelt, névre szóló céduláit), majd odabent kiterítettük a zsákmányt, és mindennel nagyon meg voltunk elégedve.

A locsolkodás a nappaliban csak ezután következett…

A nyitókép utólagos reprodukció; közben nem volt ilyesmire idő (fotó: Zsubori Ervin).