Köböl Vera: Kiböjtölt béles

Az első vargabélesem. A karantén kilencedik hetében. És az éppen ma 5 éves úgy megette, hogy még az utolsó képen látható falatért is visszajött. Elámultam és boldog voltam. Úgyhogy holnap sütök újra; ezúttal mindent kaptam hozzá.

Próbáltam és próbálok átállni, de úgy tűnik, egyre többször nem én döntöm el, mit főzök. És nem is az, hogy mit szeretnék, hanem az, mi van itthon, mit sikerült beszerezni, mit kell felhasználni, na és be is kell osztani, ami van. De itt ragaszkodtam mindenhez, és nem akartam helyettesíteni hasonlóval, ami lett volna. Például mire kaptam réteslapot, addigra lejárt a túró, amiről eddig soha nem gondoltam volna, milyen fontos, hogy mindig legyen itthon. Több kör volt, mire mindenem lett és elkezdhettem.

Fura, de nem emlékszem, hogy otthon is sütöttünk volna. De ha elmentünk vendéglőbe, és volt nekik, biztos, hogy azt kértem. Ha anno a menzán felbukkant, annak is örültem. Ahogy lassan mindenhol, ahol láttam, és bár sejtettem, hogy hol milyenre számíthatok, boldogan vittem haza.

Rácsodálkoztam, amikor most furcsállta valaki, hogy ilyen jó és még könnyű is lehet a tésztában a tészta. És az ráadásul cérnametélt, ami szorosan a húsleves kategóriájába tartozott vasárnaponként – nálam is, amíg nem szoktam át a húslevesnél metéltről parmezánra.

Jó volt rákeresni és elolvasni, hogy erdélyi étel, eredetileg gyúrt tésztából főzött metéltből készült. Megtudtam azt is, hogy az Ínyesmester szakácskönyve nem rétestésztával borítja be, hanem omlóssal. Annyi változatról olvastam (ajánlom!), hogy többet ki is fogok próbálni. Ami biztos: porcukrot nem szitálok majd a tetejére. De az is, hogy megpróbálom majd vaníliasodóval, saját lekvárokkal, friss gyümölcsökkel.

És majd túl a karanténon, terített asztal mellett, együtt még jobb lesz. Például húsleves után, amiből én csinálom a legjobbat (nem én mondtam).

Fotók: Köböl Vera.