Székely Ervin: A virşli háziasítása

Romániában Vajdahunyad, Szászsebes és Hátszeg környékén a juh- és kecskehús keverékéből készített vékony füstölt kolbászt nevezik virşlinek (románul az „s” betűt „sz”-nek ejtik, de ha van alatta egy vesszőcske – mint a virşli esetében –, akkor az a magyar s-sel azonos hangzású). Nevét a magyar virsli szó fonetikus írásmódja alapján nyerte, de nem azonos az általunk ezen a néven ismert készítménnyel. A virşlit rendszerint piknikezéseken vagy vásárokon szokták főve – néha roston megsütve – kenyérrel és mustárral megenni.

Több mint harminc évvel ezelőtt volt alkalmam a brádfalvi autóbusz-állomáson virşlit enni. Egy füstölgő bádogbódéban árulták az akkoriban már ritkaságnak számító eledelt (merthogy a hús nagy részét exportálták), amelyre – hamisítatlan szocreál stílusban – rikító piros betűkkel felírták, hogy „Hunyad Megyei Közélelmezési Központ Brádfalvi részlege, 13-as sz. egység”. Mintegy félórás sorban állás után, barna csomagolópapírban nyomta a kezembe a boltos a virşlit (a szalvéta már valószínűleg elfogyott), előtte azonban egy vederből hígított mustárt csorgatott rá egy kanállal; a cseppfolyós ízesítő másodpercek múltán feltartóztathatatlanul folyt végig alkaromon. Mielőtt a marcona kiszolgáló hozzávetőlegesen tiszta kezével megfogta a virşlit, visszajárót keresve hosszan turkált a zsírtól csillogó fémpénzek között, alaposan csökkentve ezzel az étvágyamat. Végül mégiscsak megettem a már nem túl kívánatos eledelt, amelynek az íze viszont még így sem volt rossz.

Történt, hogy nemrég barátaink megajándékoztak bennünket egy tekintélyes mennyiségű, nagyon ízletes virşlivel. Korábbi élményem miatt kissé berzenkedtem ez étel klasszikus módon történő elfogyasztásától, de nem is akartam lemondani róla, ezért megpróbáltam kiragadni „vad” jellegéből, s elfeledni az első találkozásunk emlékét. Így néhány szál ebből a különleges húskészítményből áldozatául esett kísérletező kedvemnek. Kibontottam a virşlit a bőréből, masszává gyúrtam össze, majd krumpliba töltöttem (amelyet előzőleg természetesen megfőztem), aztán fűszereztem, ahogyan kell, és mozzarellát olvasztottam rá a sütőben.

Az eredmény meglepően jó volt. Poétikusan fogalmazva: erdők, mezők illatát lehetett érezni a töltött krumpliban, amely így tökéletesen semlegesítette a brádfalvi autóbusz-állomáson esett kalandom kellemetlen emlékét.

Virşlivel töltött krumpli, valamint fotó: Székely Ervin.