Erényi Ágnes: Töltött hal, ami csak töltelék – gefilte fish, másként

Váratlanul komoly filozófiai és kóserológiai kérdés merült fel bennem, amint egy vírusfelszabadulós vendégségre készültem, és szakácskönyveket böngésztem. Olyan ételt akartam készíteni, amiben nincs gyakorlatom, csak halvány emlékeim a gyerekkoromból. Így esett a választásom a gefilte fishre, azaz a töltött halra, ami annak idején nem hiányozhatott az ünnepi asztalról. Csodálkozva olvastam, hogy az eredeti alapanyag a csuka. A ragadozó csuka, amit tilt a kósersági törvény? Hogy is van ez?

Nem nyugodtam bele. Beszéltem tehát rabbival, rabbi lányával, de senki sem tudott egyértelmű választ adni. Az egyik barátom sietett a segítségemre, aki ismeri a jeruzsálemi főrabbit, s tőle kért tanácsot. A jeruzsálemi főrabbi pedig csak legyintett, s ezzel – áldását adva az ügyletre – átvágta a gordiuszi csomót.

A valóság mindig kínál valamilyen megoldást, csukát ugyanis égen-földön nem találtam, a halas felvilágosított: pillanatnyilag csak Svédországból lehet beszerezni. Maradt tehát a sziki ponty…

A filézést, bőrtelenítést, darálást, előkészítést gasztroblogger barátnőm vállalta. A halhúst megdaráltuk, tettünk bele barheszt, pászkát, tojást, hagymát, fokhagymát, petrezselymet, fahéjat, sót, borsot.

A bőre elszakadt, ezért a recept szerinti visszatöltés nem volt opció, vagyis maradt a töltött hal, töltés nélkül. Diónyi gombócokat formáltunk a masszából, s egy rengeteg sárgarépából, babérlevélből, petrezselyemből, hagymából, cukorból (igen, cukorból), fahéjból álló alaplében kifőztük.

Nem csak a nosztalgia beszél belőlem, de régen ettünk ilyen finomat.

Fotó: Erényi Ágnes.