Székely Ervin: Sós stangli

Egyik első emlékem az, hogy apám születésnapját ünnepeltük. Többen voltak nálunk, és én egy vendég kisfiúval a perzsaszőnyegen sós stanglival kardoztam. Hullt a morzsa és a köménymag, a „kardjaink” rendre eltörtek… A többit el lehet képzelni.

Ekkor jöhettem rá, hogy a sós stanglit sokkal jobb megenni, mint vívni vele. Attól kezdve ez a sütemény lett az egyik kedvencem. Az édes tésztákért nem rajongtam különösebben (bár voltak kivételek). Ha édesanyám a kedvembe akar járni, akkor ma is ezt süt nekem; mert olyat, mint ő, senki sem tud.

Aztán volt még egy bejárónőnk, Erzsike néni, a hagyományos gasztronómia apostola és agitátora, aki zsenge, gyermeki elmémet nyitogatta a tradíciók szeretetére. Valahogyan így: „Nincs is jobb, mint egy jó kőttes tíszta! Régen a parasztember csak azt ette, és mégis elélt kilencven évig! Ezek a színes, krémes, kakaós tészták csak tönkreteszik az ember máját. Ettül van az a sok koleszterin, nekem ne is mondja senki, hogy nem!”

De azt, hogy a sós stanglit magyarul sós rúdnak hívják, csak sokkal később tudtam meg. Már Kolozsváron jártam egyetemre, amikor a barátnőm közölte velem, hogy készít nekem sós rudat. Első gondolatom az volt, hogy ha a kötelet beáztatják, akkor a rudat valószínűleg megsózzák, ha azt akarják, hogy az ütés jobban fájjon. „Miért, mit követtem el?” – kérdeztem ártatlanul, mire a barátnőm azt mondta, hogy ne gúnyolódjak, nem fog benne maradni a fogam. Őszintén szólva, nem nyugtatott meg.

Másnap, hatalmas röhögések közepette, megtudtam, hogy a sós rúd, az tulajdonképpen sós stangli, de nálunk odahaza – talán a német nagymamám nyomására – senki sem nevezte így a stanglit.

Amióta magam is főzőcskézek, szinte hetente sütök pogácsát, sós stanglit, esetleg más „kőttes tísztát”. Van annak valami különleges hangulata, amikor az ember lisztes kézzel megsimogatja a kelő tésztát, aztán látja a sütőben az aranyszínűre piruló stanglikat.

Ilyenkor gondolatban mindig hazamegyek Nagyszalontára. A stangli íze, illata megidézi apámat, Erzsike nénit, a gyerekkoromat. De azt, hogy sós rúd, ma sem tudom kimondani.

A nyitóképen egy 2020 júniusi stanglisütés eredménye látható, egy pohár diószegi pincében érlelt királyleánka társaságába (fotó: Székely Ervin).