Köböl Vera: Egy guriga spárga

Nem most kellene a spárgáról írni, de lehet, hogy éppen azért most, mert még július végén is kaptam (a szezon általában áprilistól júniusig tart), és ha már nem, újra van mit várni.

Emlékem alig van, talán a húsvéti sonkaleves, amit mindig szerettem. Amit soha nem, az a spárga pucolása volt, főleg a fehér spárgáé. Nem lehet véletlen, hogy idén is inkább a zöldet vettem meg, amit csak le kell törni, ott pattan el, ahol a legfrissebb. Régebben „véletlenül” mindig eltörtem a piacon egy szálat, ha nem néztek oda, hogy érezzem, mennyire friss.

Áprilisban, ha megveszem az elsőt, úgy érzem, itt a tavasz. Bevonom olívával, sonkába csavarom, megsütöm, és sokszor ráfolyatok egy buggyantott tojást.

Utána elkezdődik a társkeresés. Megjelenik az újkrumpli, újhagyma, újfokhagyma, ezeket összevágom, rámorzsolom az olíva- vagy repceolajat, és sütőpapírra terítve megsütöm. Nem sokáig, mert ropognia kell. Alig fűszerezem, mert akkor nem érzem az igazi ízét.

Május végén, amikor kimehettem a karanténból és megnyitott A Zöldségesem is, megvettem az idei legjobb spárgát, legfrissebb gombát, újkrumplit… vajas-tejfölös-mustáros-petrezselymes lett. Utána jött ez a keverék durumtésztával, a spárgasaláta és ezek változatai.

Ha nem vagyok olyan makacs és hallgatok az okosabbakra, előbb megveszem a vastag fehér spárgát és előbb élvezem a lágy, enyhén aromás ízét. Kiraktam kolozsvári és füstölt sonka csíkokkal és ráöntöttem a tojásos, görög joghurtos, parmezános, fűszeres keveréket (tzatzikivel mellé még jobb volt).

Fotók: Köböl Vera.