Noth Zsuzsánna: Egy konyhatündér emlékiratai #13 – Zománc

Visszakanyarodva 1972-re, amikor minden különösebb csinnadratta nélkül elhagytam a szülői házat, a szomszéd Mariska nénitől kaptam nászajándékba két piros zománcozott lábost és egy kis fazekat, természetesen fedővel együtt. Másodosztályú, festéshibás volt, mert a rokkantnyugdíjas párjával együtt nagyon kevés pénzből tengődnek. Azt, hogy selejt a Budafokon gyártott edény, fekete karikában szintén fekete pötty jelzi. Piros a külseje és a födője, szürkéskék márványmintás a belseje.

Amint megszületett a kislányom, a négyliterest befogtam cumisüvegeket kifőző edénynek. Úgy kattogtak benne forráskor a karcsú gyógyszertári üvegek, mintha söréttel lövöldöznénk a konyhában. Ennek a lábosnak a belsejére olyan vastagon rakódott rá a vízkő, hogy egyenletesen szürkére festette. Amikor a kisebbik lányom elköltözött, magával vitte, mert abban nagyon szép pirosra lehet megsütni a császármorzsát.

A középső, kétliteres lábos még mindig megvan, főzelékeket és paprikás krumplit szoktam benne főzni. Max. fogyasztói ára 33,20 Ft volt, a födője 15,20 Ft. A födők zománcát kislányom zúzta ripityára, amikor Gazdag Erzsi versét szavalva menetelt föl s alá a konyha hosszában, a födőket csattogtatva. „Jancsi bohóc a nevem, cintányér a tenyerem, orrom krumpli…” Ilyen viharverten sem dobtam ki a fedőket, a célnak még mindig megfelelnek.

Az egyliteres kisfazéknak már csak a födele van meg. Büszkén hirdeti: Max. fogyasztói ára 11,60 Ft. Ezt a fazekat használtam több mint negyven évig teafőzésre, több esetben teasütésre. Föltettem a vízzel együtt a gyógyfüveket, bekapcsoltam alatta a platnit és bementem a számítógéphez regényt gépelni. Ilyenkor a szaga csalogatott ki a konyhába, elforrt a víz, a füvek füstölögve égtek a fazék vörösen izzó alján. Ez a fazék mondta fel először a szolgálatot, érthető, hogy nem bírta a kiképzést. Kilyukadását szörcsögő sistergéssel jelezte. Úgy váltunk el egymástól, hogy belehúztam a társasház közös udvarára épített hóember fejébe. Isten veled!, mondtam keserű mosollyal, és sarkon fordultam. Napokig néztem a konyhaablakból a hóember töppedését és a fazékkalap megcsuszamlását. Mire pocsolyává vált a hóember, eltűnt a piros kisfazék.