Gergely Tamás: Bazsalikom
Fiatalkori szövegeimben növényről, állatról ritkán írtam, ételről egyáltalán. A politika, a társadalom mozgása érdekelt elsősorban – nem csoda, ugye, a diktatúrában nőttem fel… Ha mégis valami „vegetáció” bekerült, akkor az mellékesen szerepelt, és nem feltétlenül pozitív jelenségként.
Latorcza kontinens című, egyperceseket tartalmazó kötetemben szerepel a bazsalikom. Maga a helyzet reménytelen: a Várost (nagy v-vel) bevenni szándékozó társaságot megelőzték, bevették mások azt, vagyis egy újabb feláldozott nemzedékről van szó, igencsak áttételesen. És ekkor jelenik meg a bazsalikom, mely hangulatilag illeszkedik a képhez. „Igaza volt – mondja a mesélő –, az egész mezőt bazsalikommal vetették be.” S ha a finom illatú növény kis mennyiségben kellemes, mezőnyi kiterjedésben – mint a félpercesemben – akár hányingert is előidézhet.
Az évek során megváltozott a bazsalikomhoz fűződő viszonyom. Ha itt, Stockholmban leszaladok a szemközti „közértbe”, állandó jelleggel, vagyis télen-nyáron megvehetek egy tízesért (na jó, megy fel annak is az ára) egy cserepet helyettesítő műanyag pohárkában árusított fűszernövényt, például bazsalikomot, ha ahhoz van kedvem. Megvesszük, használjuk is a főzésben. Bukarestben, korábbi lakhelyünkön, legfeljebb az Obor piacon kaphattam el egy kötéssel, nyáron.
Viszont nemrég Éva teraszon létrehozott kiskertjébe is felköltözött a bazsalikom. Előbb egy bolti, s bekerült a fűszeres ládába, de a minap tyresői barátainktól egy, talán otthoni bazsalikomot kaptunk, olyat, amelyik virágzik is. Nahát, a csodájára jártunk!
Aztán megírtam „őt” is. A Lenolajban jelent meg Vadmalac meg a bazsalikom címmel, kilencvenhárman lájkolták. Méghozzá úgy írtam meg a kis sztorit, ahogyan az a valóságban történt – elárulom ezzel nyilván az írói módszerem: leguggoltam, hogy közelebb kerüljek a paradicsomhoz (bretagne-i barna), akkor két kis zöld gömböcske volt a termése, mostanra, augusztus végére, mikor e sorokat rovom, van már három. Hát amint azokat, meg a sárga kis csillagvirágait nézem a paradicsomnak – láthatók talán még a most készült képen is –, megüti az orrom valami erős illat. Nem a paradicsomé, hanem – felismerem – a bazsalikom uralkodik el a szaglószervemen. Hát persze: a kert kicsisége miatt nagyon egymás mellé szorult a paradicsom meg a bazsalikom, s én az egyiket látom, a másiknak az illatát érzem.
Nem kellemetlen, sőt! Csak azon filozofálgatok el, hogy itt azért valamiféle növényagresszió történt. De nincs baj, legfeljebb egymás mellé kerülnek egy későbbi salátámban!
Fotó: Gergely Tamás. | > Vadmalac meg a bazsalikom.
