Noth Zsuzsánna: Egy konyhatündér emlékiratai #17 – Tarkedli

Amikor nagymama lelke felköltözött a Mennyországba, áttelepült hozzánk a többi csetressel együtt egy zománcozott nyeles serpenyő is. Kívül világoskék, belül tejfehér, sötétkék csíkkal a peremén. A belsejébe három öklömnyi mélyedést süllyesztettek. Anyuval úgy gondoltuk, tükörtojássütő, csak azt furcsállottuk, hogy minek vette meg nagymama ezt a serpenyőt, ha sosem sütött tükörtojást. Mi néhányszor készítettünk benne olyat, aztán megállapítottuk, hogy a rántottát jobban szeretjük, így került a kredenc alsó, hátsó traktusába a serpenyő. Fölöslegesen foglalta a helyet, amúgy tükörtojást egy sima palacsintasütőben is lehet készíteni, minek ahhoz külön edény?

Minden költözésnél előkerült, becsúsztattuk egy kartondobozba, aztán betettük a másik lakásban a kredencbe. Sírdogálhatott volna éppen eleget a mellőzöttsége végett, ha lenne szeme, de ne legyen telhetetlen, örüljön neki, hogy nem dobtuk ki.

Nemrégen egy falumúzeumban találkoztam egy ikertestvérével, ahol a készséges tárlatvezető hölgy elmagyarázta, hogy ilyen serpenyőben sütötték régen a sváb háziasszonyok a tarkedlit, ami egy kelt fánkféle. Egyébként nagymama a tarkedlit a piros nagy lábosban sütötte, olvasztott zsírban, s hogy ne nehezüljön el a tésztája a beszívott zsírtól, egy kupica rumot kevert bele. A kredenc tetején tárolt rum jó szolgálatot tett a vérnyomásleesésnél is. A rumosüveget azért tették jó magasra, hogy mi gyerekek ne érjük el. Ha nagyon akartuk volna, székre állva megoldjuk ezt a problémát, de annyira csibészek nem voltunk.