Láng Eszter: A salátáról másképpen

Azt kérdi a minap egy kedves ismerősöm, szoktam-e salátalevest csinálni. Nem rövid életem során ezt a kérdést először tették fel nekem. Nem is ütköztem volna meg rajta, ha nem éppen egy alföldi, mára már Budapesten élő személyről lenne szó, aki se gyerekkorában, se mostani, felnőtt létében nemigen találkozhatott ezzel a tipikusan erdélyi, székelyföldi étellel. El is mondtam nyomban, hogyan készül, s hogy azon ritka étkek közé tartozik, amibe fokhagymát teszek. (Közelijeim jól tudják, hogy apám fokhagyma iránti averziója felnőttkoromban nálam is megjelent, és azt a fogást, amelyen megérzem a szagát, meg se igen kóstolom.)

Meg is főztem rövidesen: nyári, nagy melegben, hidegen, tejföllel tálalva legalább olyan frissítő, mint a bolgárok uborkalevese. Utóbbival hajdanában Plovdivban találkoztam, amikor hallgatóimat egyhónapos gyakorlatra kísértem, s ők kétszer is telepakolták a menzán az asztalomat tányérjaikkal, mondván: egye, aki szereti! Derekasan be is kanalaztuk, hárman – a nagy mutatványhoz a hatéves kisfiam csatlakozott, meg egy Marosvásárhelyről ide származott medika.

Szeretem tehát ezt is, azt is, itt a dokumentum róla. Akit érdekel, egyszer szívesen elmesélem, hogyan is készül.

Fotó: Láng Eszter.