Noth Zsuzsánna: Egy konyhatündér emlékiratai #22 – Kuglófsütő

Amíg Pomázon éltünk és GYES-en voltam, buzgott bennem a felfedezési vágy. Gyakran lapozgattam a szakácskönyvben, új ízkombinációk után kutatva. Szívesen kipróbáltam olyan ételek elkészítését, amikhez be tudtam szerezni az alapanyagokat.

Vettem egy olcsó, hajlított lemezből készített kuglófsütő formát, de már a kezdeteknél beletört a bicskám a kuglófsütésbe. Nem sikerült az élesztőt felfuttatni. Sebaj, sehol sincs törvénybe iktatva, hogy másmilyen tésztákat nem lehet kuglófformában sütni. Tessék, itt nyílott ki a szakácskönyv, répatorta.

Nekiveselkedtem, ripsz-ropsz összeraktam, belegyömöszöltem a kuglófformába, megsütöttem. Szép is lett, jó is lett, de – távol a pesti rokonoktól, barátnőktől – senkinek sem tudtam elhencegni vele. Levágtam egy leheletvékony szeletet, rátekertem egy réteg alufóliát, becsúsztattam egy borítékba, ráírtam a belsejére, hogy „kóstoló”, és elküldtem Éva barátnőmnek. Vártam a dicséretet, de nem reagált. Hónapok múlva találkoztunk, és megkérdezte, mi volt az a zöld penészbundás, kátrányszerű aszalék, amit a postás kézbesített neki? Répatorta, vágtam rá büszkén. Ki gondolta volna, hogy öt napig bolyong egy levél Pomáztól Kispestig?

Évek múlva a Jézuska hozott egy barna mázas cserép kuglófsütőt. Annak az öblében máklepényt sütöttem, amit meggylekvárral kentünk meg. Finom volt az is, de többet nem jutott eszembe használni; rendszeresen azt a négyféle tésztát sütöm, amik álmomból fölzavarva is begyakorlottan mennének.