Noth Zsuzsánna: Egy konyhatündér emlékiratai #23 – Kacsatál

Addig hencegett Duci nagynéném a kacsatálban sütött kacsáival, míg elindultam kacsatálat vásárolni, aztán elpanaszoltam anyósomnak, hogy egyik áruházban sem találtam vagy nem ismertem fel. Karácsonyra már ott pöffeszkedett nekem egy Römertopf cseréptál a terebélyes ezüstfenyője alatt. Gombfogós fedelének oldalán tulipánok sorjáznak, a tál oldalán kakas, tulipán, malac és boros kupa.

Használat előtt 20 percre vízbe kell áztatni; miután a cserép pórusai megszívták magukat, bele lehet ültetni egy egész bontott csirkét, kétujjnyi vizet a tál aljára, zöldségeket a hasába, rizst köréje, majd a tetejére borítani egy pohár tejfölt. A tálban először fedő alatt össze kell párolni mindent, végül fedő nélkül pirosra sütni a csirkét.

Kacsa nem fér bele, de azt amúgy is ritkán lehet kapni, s ha sikerül egyet elcsípni, belefér a piros zománcozott tepsibe. Minek ez a nagy flanc, hogy minden ételt másik edényben készítünk? Duci néniéket sem kergették volna az asztal körül, ha nem kacsatálban tálalják fel a kacsapecsenyét a Mária napi búcsúkor.

Évekkel később kaptam egy méz-sárga színű nyeles jénai üveg serpenyőt, amit olaj nélkül kellett föltenni a főzőlapra, felforrósítani és utána beleönteni a hideg olajat. Ahányszor sütöttem benne, mindig a frász kerülgetett, attól tartva, hogy a feszültségtől felrobban a tűzön, az arcomat szilánkokkal és égési sebekkel kidekorálva, emiatt elajándékoztam.