Galambos Tibi: A fűszerkert reneszánsza

A kert mindig nélkülözhetetlen volt számomra. Gyerekkoromban ott volt az udvarunkon az almafa, a kertben a szilvafa, a meggyfa, a ribizlibokrok, a tüskés egres és sok más jó dolog. A kertben ásni, kapálni sportnak sem volt utolsó. Aztán amikor másodikos lettem, elköltöztünk blokklakásba, és a kert egy pár nyamvadt muskátlis ládává zsugorodott a balkon párkányán. Egy darabig az akvárium valahogy pótolta a hiányt, aztán viszont úgy nézett ki, maradnak az emlékek. De szerencsére másként alakult…

Már jó húsz éve, hogy kiköltöztünk „falura”, és itt van velünk a kert. Lassan megnőttek a fák, és azt is megszoktuk, hogy friss fűszerekkel főzünk, amiket egyenesen a kertből vágunk le. Az utóbbi években azonban a fűszerágyás vad dzsungelé változott. A cicák is rontottak a helyzeten, a tarka imádja a petrezselymet és szorgalmasan lerágja a szárát, s gyakran ott kaparták el a „kincseiket” is.

Mióta azonban beütött a világjárvány, megint több időt töltünk a kertben, és közben persze megújítási tervek is formálódnak. Így került terítékre a fűszerkert is. A vörösagyagos talajt azonban igen nehéz ásni és kapálni, ami vonzóvá tette az ötletet, hogy magas ágyást kéne kialakítani. Erre csak ráerősítettek gyáli barátaim kedvező tapasztalatai, amelyekről a Facebookon értesültem.

Anyai nagyapám asztalos volt, tőle tanultam meg a szerszámokkal bánni. Szeretek is asztaloskodni, a lakásban is van pár bútordarab, amiket saját kezűleg készítettem el. A fűszeres kert új ágyasai is asztalosmunkával indultak. A megtisztított és kisimított talajon elhelyeztem a kereteket, s egy réteg vagdalt levéllel béleltem ki őket.

Az ágyasok közé és mellé – hosszú szögekkel rögzítve – műfű került. Ettől évekig idegenkedtem, egyrészt mert ha már fű, akkor legyen igazi, másrészt mert nem találtam komoly tudományos munkát arra vonatkozóan, miként lép kémiai reakcióba egymással a műfű és macskaürülék. Végül az döntött, hogy egy trükkel sikerült megoldani a cicák távoltartását. A háló lett a befutó, aminek használata mifelénk amúgy is megszokott, mert nem csak a szárnyas kártevők ellen véd, hanem a túl erős napsugárzást is megszűri valamelyest. Arra jutottam, bár szárnyuk nincs a macskáknak, talán ellenük is jó lesz.

A sátor vázához a műanyag öntözőcső megfelelőnek bizonyult, s a vastagabb csúszó csődarabokhoz is összeállt a technológia. A termőföldes zsákokat az autónkkal szállítottam haza, s felszereltem az öntözőberendezés is. Aztán már csak ültetni kellett…

A kezdeti tapasztalatok biztatóak, a növények jól érzik magukat az új helyükön, a tárkony már el is virágzott. Remélem, hamarosan komolyabb eredményekről is be tudok majd számolni.