UZSONNÁZÓ AZ ÍZEMLÉKEZETHEZ
Délelőtt egy kicsit esett ugyan Pesten, de mire kiértünk a Kossuth téri házasságkötő teremből, már meleg volt, Szigetszentmiklósra pedig, a kertes családi házhoz, igazi nyármelegben érkeztünk meg, ahogyan az el is várható egy augusztus 15-i szombaton.
Hét-nyolc nézet.
Kánikulában, kalapban.
Aztán az 1990-es évek közepén nagyanyám is elment az édesanyja után, s az a néhány tárgy rám és testvéremre szállt. Most is használom az egyiket, egy körülbelül 50 centi hosszú, 30 centi széles, számtalan forrázás, súrolás, csiszolás után is nagyon vastag tölgyfa vágódeszkát, melyet még kádármester nagyapám szabott ki anyósának úgy 90 évvel ezelőtt.
Így esett meg a minap, hogy a hőségben, a gyönyörű sárga-fehérben ragyogó, kis felfújható medencémbe Paul is beugrott hűsölni. Mindketten szeretünk ilyenkor egy-egy gazdag koloritású barackot elfogyasztani. Most is ez történt.
Sógorom megajándékozott minket egy turmixgéppel. Vajszínű műanyag, szürke kapcsolókkal. Unimix piccolo, VEB EHG Typ R 1300.
Mindjárt az elején tisztáznom kell, hogy nem Hamvas Béláról lesz szó ebben a kis visszaemlékezésben, hanem a medeséri Pali bátyámról, a Székelyföld közepén.
Ma ért volna véget a 13. Ördögkatlan Fesztivál – amely azonban a vírusjárvány miatt el sem kezdődhetett.
Egy nyári napon, este fél hét körül, vagy még később, csöngettek. Az ajtóban anyósom állt, mellette jobbra-balra egy-egy hatalmas kosárban sárgabarack, mint kiderült, 40 kiló! Cukrotok van? – kérdezte –, mert ezt még ma be kell főzni.
Tehát csirkepaprikást fogok készíteni, frissen vágott jószágból, határoztam el. Hunyadi téri piac, necchálós szatyor, ahogy kell. Fehér tollú csirke, az a jó.
Kávézókban dolgozni, ötletelni, vagy csak üldögélni – nekem ez az egyik gyengém.
És akkor este már majdnem reggelre hagytam volna a paradicsomok leszedését, de…