UZSONNÁZÓ AZ ÍZEMLÉKEZETHEZ
Ha elmondok egy történetet vagy akár egy receptet, velem mindig az történik, hogy mindenről eszembe jut valami vagy valaki, kanyargok, leágazok, elágazok – mesélek. Most is így lesz. De a végén azért, ígérem, kiderül, hogyan készül a sólet. Mármint az én sóletem.
A muzsikus kedvenc innivalóinak listáján a kávé állt az élen, azzal indította a napot, és délután is szívesen fogyasztott belőle – akár egy kávéházba beülve, akár odahaza.
Az első reggeli kérdésem arra vonatkozott, ha már itt a vég, akkor hány kiló makarónit vegyek? S vajon hányan jönnének el a temetésemre, ugyanis a halotti torban tíz deka száraztésztával szokták számolni a pörkölt mellé szervírozott köretet.
Ébredvén kegyetlen szomjúság gyötörte, ám örömmel vette észre, hogy a dereka nem sajog, mert épp egy nekibokrosodott medvefű-ágyra hanyatlott véletlenül.
Egy kisebb lábos is került a sparheltra, szigorúan zsírral, benne beirdalt szalonnacsíkokkal. Szépen visszapöndörödtek a szalonnák, sercegett a zsír, gyöngyözött az édesnemes pirospaprika.
A Stílusos Vidéki Éttermiség évadnyitó rendezvényén, február 22-én Szabi, a pék fánkkal rukkolt elő, de valami egészen különleges változattal…
Volt egy fej fokhagymám. Készítettem belőle néhány variációt. Azután szép lassan megettem.
Butnaru bácsi egy szép nap elhívott a lakásukba, ahol a felesége dulcsácával kínált. Világos volt, hogy jutalomról van szó, az volt a válasz a hűségemre, és a jutalom azért, hogy a sakkjátékot művelem.
S aztán nézze csak ezt a csokoládékrémet! Hol vannak belőle a citrátok meg a szorbátok?
Szombat, tél végi hajnal.
A lilahagymával-paradicsommal karamellizált, aszalt szilvás kacsamáj áfonyával, kis vörösborral, kókuszzsírral – meg a többiek.
A kocsmáros egy törlőronggyal felitatta a pultra kifröccsent verslábakat, és körbenézett. Szokványos nap.