UZSONNÁZÓ AZ ÍZEMLÉKEZETHEZ
Ipari mennyiségű füge termett a kertünkben, a szomszéd és a szomszéd szomszédja kertjében is, s mindenki azt gondolta, majd annak a kicsit bolondos nőnek adja, aki a vírus alatti önkéntes karanténban őrült konyhatündérré nemesedett.
Vízimolnár dédapámnak Zebegényben az Almáskerti patakon állt a malma, a víztől kissé távolabb pedig a háza. Nagypapáék tizenegyen voltak testvérek, a zebegényi felső-malom tartotta el őket.
Ülsz a kávézóban, hallgatod a zúgást, vendégek mindenfelé, körbenézel, olvas-e valaki könyvet, nem, pedig ez egy olyan hely, ahol a falakon polcok vannak, a polcokon különféle könyvek, le lehet emelni őket…
Vasárnapra különösen. De talán még szerdára is.
Lassan itt a szüret ideje. Amikor a szikrázó őszi hajnalon az emberek a dűlőn, puttonnyal a hátukon róják a sorokat, s a présháznál terített asztal roskad a tisztességes, parasztos enni- és innivalótól.
Egy tiszántúli dédanya / míves ezüstvillája-kanala, / és pécsi őseim pecsenyéstála…
Most már sajnálom az elmaradt beszélgetéseket. Pedig lehetett volna, mert miután a bivaly hazajött a csordából, s ő megfejte, kiült a háza elé, figyelte, mi történik az utcán, a faluban.
Mivel az egyik kedvenc ételem a paprikás csirke nokedlival, és minden gond nélkül el tudom készíteni, a szülői házból elköltözésemet követően elmentem nokedliszaggatót venni. Likacsos tálat kerestem, amilyen anyámnak van, beleönti a tésztát, és fakanállal gyorsan tologatva szaggatja.
Még a teraszon? Vagy már bent?
Vannak ilyen egyszerű, jóízű napok: az ember vesz egy házat, aztán főz valami könnyűt, pl. rozmaringos-lestyános csirkemelldarabokat hirtelen sütve.
Minden évben eljön az a nap, amikor kísértést érzek, hogy feltöltsek egy fotót az Instagramra #lastdayofsummer megjelöléssel. Tavaly ez a nap valamikor szeptember közepére esett, az idén hamarabb búcsúzott el a nyár.
