Noth Zsuzsánna: Egy konyhatündér emlékiratai #40 – Kések és bicskák
A kések listáját is nagyszüleim huszonöt centiméteres pengehosszúságú, pengevékony és pengeéles hegyes késével kell kezdenem, mert ez a több mint száz éves kés, a legrégebbi a családban. Fanyelű, mint az akkoriban készült kések mindegyike. Még ma is megvan, a csonton kívül mindent vág. A fiókban sorjáznak még az alpakka étkezőkések is, aztán életkorban az én konyhakésem követi őket, fekete műanyag nyéllel. A nyele végére szögletes lyukat vágtak, hogy föl lehessen akasztani. Ez is megvan ötven éve, fenőkővel élesítem. Nekünk sosem volt olyan flancos görgős késélezőnk, amilyet a szomszédok háztartásában láttam. Ezzel a nagy késsel egyidős a hullámos pengéjű, szintén fekete műanyagnyelű kenyérvágó késem és a kicsi fanyelű zöldségtisztító késem is.
Őseim elhunytával csatlakoztak még a gyűjteményhez különböző méretű, recés élű zöldség- és tojásszeletelő kések is. Ezeket ritkán használom, mert egyre kevesebbszer durálom neki magam a főzésnek. A hegyes, két oldalt recézett élű, stainless steel feliratú, vajszínű nyelű grépfruit kivájó kés sem került elő évek óta a fiókból. Egyre drágább ez a fanyar déligyümölcs is, csak kacérkodom vele a boltban, nincs szívem annyi pénzt kiadni érte.
Csapódott még a késarzenálhoz bátyám elhunytát követően számtalan konyhakés és bicska. Ezek közül az egyik hátborzongató kinézetű, görbe pengéjű halpikkelyező kés volt, ezt gyorsan elajándékoztam, mert látni se bírtam. A vadonatúj, fanyelű, széles pengéjű Tramontina márkájú (Inox Stainless Brazil) konyhakést megtartottam, de még nem jutott eszembe, hogy vágjak vele.
A gyermekkori fanyelű bugylibicskáját elvitte a lányom emlékbe, a piros svájci bicskáját én vettem magamhoz, a gyöngyháznyelű túrázó bicskájával együtt. Ez utóbbin van kés, villa, kanál, dugóhúzó és konzervnyitó is. Annyira nem szép, mint amennyire praktikus. A kéknyelű Inox Solingen Germani márkájú bicskája jobban kézre áll és élesebb is. Találtam még a konyhájában egy enyhén görbített, karcsú nyelű, övre akasztható bicskát is. Hegyes késpenge húzható ki belőle, és egy kéthegyű fűrészes, a nyele tövében sörnyitóban végződik.
Gabi bátyám kései közül számomra a legizgalmasabb a kese szőrös nyelű, páros ujjú őzpatában végződő tőr volt, amit sajnos alaposan szétrágtak a molyok, mire rátaláltam egy akvárium oldalában. Nem lehetett rendbe tenni, ki kellett dobni.
Legjobban a nyelével együtt tizenkét centiméter hosszú levélbontó késnek örülök, aminek egy pici rőt színű szarv a nyele. Nemcsak azért, mert szép, hanem eddig egy konyhakéssel bontottam a borítékokat.
Találtam még a kredencén egy olyan hatalmas svájci bicskát nyitva, amit nem volt erőm becsukni, nyitva nem akartam villamoson szállítani, betettem a kád aljába a használhatatlan lomok közé, aztán ottfelejtettem. Most már sajnálom, de nem tudom felkutatni, hogy végül kihez került.
