B. Tomos Hajnal: Hagyomány és mokány palacsinta

Amint látom, mostanság új erőre kapott vidékünkön, a dél-erdélyi Négyfalu környékén is a tradíciók ápolása, legyen az viselet, varrottas vagy étek. Többek között ezt teszik a helybéli mokányok is, már akiknek az idők során nem „sikerült” elkorcsosodni. Vízkereszt és ortodox nagyböjt között bálokat rendeznek, hogy aztán a szigorú koplalás alatt legyen mi után sóvárogniuk.

Ezen időszak hagyományos készítménye a mokány pite, melyet gyermekkorunkban nagyanyám is elkészített, persze akkor még nem tudtam, kié-mié a találmány. Mi egyszerűen csak túrós palacsintának hívtuk. Emlékszem, a mokány csobányoktól (helyi román juhászok) augusztus–szeptemberben beszerzett túrót nagyanyám széles szájú borkányokba (befőttesüvegekbe) nyomkodta légmentesen, majd a kamra cementjén tárolta februárig, mert akkoriban a hűtőnek még hírét sem hallottuk.

Nos, a recept – mint annyi más parasztétek „hogysmintje” –, igen egyszerű. Annyi tojást verünk fel egy jókora vájdlingban, ahány vendégre számítunk. Aztán liszttel, sóval és vízzel puha tésztát gyúrunk belőle. A kopasz koponyára hasonlító anyagból két tenyér nagyságú, kerek lapokat sirítünk (kinyújtunk), azokat nagylelkűen megszórjuk burduf túróval (sós, tömlőben tárolt juhtúró), félbehajtjuk, s a dömlök ujjunkkal (hüvelykujj) alaposan körbenyomkodjuk, hogy az olvadó túró ne szivárogjon ki. Aztán bőséges zsírban pirosra sütjük.

A pitéket fehér szőttes alatt, egymásra púpozva szokás tartalékolni, hogy a vendégek érkezéséig melegen maradjanak. Bizony, egy jókora bögrényi kószila (savanyú tej) társaságában úgy csúszik ez a palacsinta, hogy senkinek sem jut eszébe firtatni, vajon milyen hagyományt is ápol vele.


Illusztráció: Pixabay.

One thought on “B. Tomos Hajnal: Hagyomány és mokány palacsinta

Hozzászólás a(z) Köpe Ilona bejegyzéshez Kilépés a válaszból