Noth Zsuzsánna: Egy konyhatündér emlékiratai #42 – Pirító

Drága jó férjem mindenből márkást vett, megéri, hogy több pénzt adunk ki érte, mert azok hosszabb életűek. Ilyen szempont szerint választott kenyérpirítót is. Már több éve használtuk, amikor kipaterolt a családból a pirítóval együtt.

A kicsi lakásban, ahova költöztem, a nyolcvan centiméteres munkalapon – a csöpögtető tálca és a fűszertartó tégelyek mellett – már nem fért el sehogy sem a kenyérpirító, ezért a villanytűzhely hátsó nagy főzőlapjára raktam, hiszen sosem használok egyszerre három lapot. Bőven elég nekem az elülső kicsi és a nagy gyorsfőző lap.

Föltettem a kicsi főzőlapra a piros kisfazékban a teavizet, gyógyfüveket szórtam a tetejére, megkevertem, bekapcsoltam, hadd főjön, majd, ha zubog, kikapcsolom. Bementem a szobába fészbukozni. Amikor orrfacsaró, szúrós műanyagszag kezdett el szivárogni befelé a tárt szobaajtón, elkezdtem a közelünkben lakó gumiabroncs-vulkanizálót szidni. Nem igaz, hogy ennek minden áldott nap ide kell büdösítenie, még a legnagyobb kánikulában is az orrom alá! Becsuktam a szobaablakot, hogy elszigetelődjek tőle.

Ezt követően még drasztikusabb hullámokban áramlott felém a bűz. Már megint melyik öregasszony felejtette az ebédjét a tűzhelyen és égeti oda, dörmögtem az orrom alatt, kitalpaltam az előszobába és feltéptem a bejárati ajtót. A lépcsőházban, néhány lépcsőn fölfelé, majd lefelé nyargalva, beleszimatoltam a levegőbe. Nem a szomszédok égetnek oda valamit, állapítottam meg, és visszaültem a számítógéphez – úgy, hogy a föltett tea eszembe se jutott.

Kezdett elviselhetetlen lenni az émelyítő bűz, újra kinyargaltam és megláttam, hogy a füst az én konyhámból tekereg kifelé. A tea, kiáltottam, már megint sütöm, nem főzöm! Odaszaladtam a tűzhelyhez. A teafüvek és a víz rezzenéstelenül nyugodtak a kisfazékban, a kenyérpirító vajszínű burkolata viszont, mint egy olvadásnak indult hóember, megcsuszamlott állapotban terült szét a tűzhely tetején. Én marha, kiáltottam dühösen, hát nem a hátsó lapot kapcsoltam be, ahol ez a nyomorult áll!

Leemelni nem tudtam a főzőlapról a szétolvadt kenyérpirítót. Kikapcsoltam a lapot és bánatosan nézegettem, ahogy olvadozott tovább. Úgy néz ki, már szerelőhöz sem lehet vinni, állapítottam meg. Annyi fölösleges pénzem nincs, hogy újat vegyek. Fuccs a pillekönnyű, ropogós pirítósoknak.

Amikor kihűlt és megdermedt a műanyag, spaklival leválasztottam a tönkretett készüléket, belecsúsztattam egy reklámszatyorba és bedobtam a kukába.