Ligeti Zsuzsa: Családi bográcsozás, covidszünet után

A covid miatt nem találkozhattam a gyerekeimmel és unokáimmal sokáig. A férjemmel végre mindkettőnket beoltottak, így már meg mertük rendezni a kertünkben az első családi összejövetelt. Ausztriából még nem tudtak eljönni az ottaniak, és a hazai csapatból is igazoltan hiányzott kettő, mégis remek volt együtt lenni.

Tizenhatan jöttünk össze. Ekkora csapatnak bográcsban főztem marhagulyást. Ezt könnyű volt előállítani, csak az eső próbált közbeszólni. De rajtam nem lehetett kifogni: két hatalmas fazékban tettem fel reggel főni a gulyást, majd később, amikor elállt az eső, begyújtottuk a tüzet, és bográcsban folytattam a főzést.

Fel vagyok szerelkezve ilyen méretű hadsereg ellátására. Nyaranta unokatáborokat tartok. Sátorral, napossal, napirenddel – mindennel, ami kell egy jó táborhoz. Már a tizennegyediknél tartunk.

Ekkor az én tizenegy unokám mellé megjön a nővérem három unokája is, sőt újabban a magasabb évjáratúakkal együtt az oldalbordák is. Ilyenkor 19–20 embernek kell főznöm, tehát van készleten elég tányér, kanál, pohár.

A mostani összejövetelnél az unokák azonnal elhelyezkedtek, leültek a szokott helyükre, az „öregeknek” meghagyták a kisebbik asztalt. A leves után ugyanúgy szedték össze a tányérokat, mint a táborban.

A két tortához még otthon megsütöttem a piskótát. Míg főtt a gulyás, elkészítettem a tejszínes túrókrémet. Az egyikre eper került (no még nem a kertből, nálam még csak virágzik az eper), a másikra ananász. Egy morzsa sem maradt belőle.

Fotók: a szerző családi archívuma.