Noth Zsuzsánna: Egy konyhatündér emlékiratai #50 – Az utolsó prézli

Hetvenéves koromra tökéletesítettem a konyhaművészetemet. Megfőztem első prézlimentes prézlis karfiolomat. Recept: Végy egy szép egészséges karfiolt, főzd meg csirkehúsleves-kocka levében. Önts jénai tálba extra szűz olívaolajat, szórd bele a prézlit, kapcsold be alatta a gyorsfőzőlapot és menj be a szobába egy Konyhatündér-fejezetet e-mailbe begépelni. (A Konyhatündér helyettesíthető másik prózával, verssel, de ha nem rendelkezel írói vénával, elég, ha a Facebook posztjait nézegeted és lájkolod.)

Amikor bűzös füst borítja be az egész lakást, lehet szentségelve kirohanni, a szénné égett prézlit a vörösen izzó jénaival együtt lekapni a tűzhelyről és rátenni egy új, kék csíkos, fehér lenvászon konyharuhára. Ablakokat, bejárati ajtót kitárni, lépcsőházablakot lebuktatni. Az épületet (ahogy a tévében láttad) a tűzoltók megjelenése előtt szakszerűen átszellőztetni. Számba venni a feledékenységből okozott kárt: nuku prézli, a nászajándékba kapott fehér, kékindás és kékvirágos jénai vöröslő alja kihűlés után szénfeketére vált, a konyharuha barnára pörzsölődött, sőt a fakanál is megégett és szétrepedt, amivel a piruló prézlit akartam kavargatni.

De nem esem kétségbe, mások elfáradnak a vásárlásban és ledőlnek pörköltfőzés közben. Őket a tűzoltók ébresztik nagy robajjal, ahogy a bejárati ajtót rájuk törik. Mentő száguld velük kórházba füstmérgezéssel, ahol még prézlimentes prézlis karfiolt se kapnak ebédre, mert lekésték az ebédosztást. Nekem legalább pőre karfiol jutott reszelt Gouda sajttal és tejföllel.

Sikerült úgy magamra ijesztenem, hogy a tűzhely közelébe sem merek menni. Gyorsfutárral hozatom az ebédet. Louis de Funès, imádott komikus színészem hasonmása lohol fölfelé a lépcsőkön maszkban, dobozos ételekkel a kezében, üvegkék szemeivel, kopaszra nyírt fejjel, vékony kurta lábain. Hát kell ennél jobb vagy szebb?

Mintha evés közben leltároznék a bentlakásos panelmúzeumomban, a támlás nyírfa bárszéken kuporogva legeltetem a szemeimet az edényeimen. Szinte mind megvan, amit az elmúlt ötven évben vásároltam vagy kaptam, a nyeles tejforraló teflonlábostól kezdve az almacsumázóig.

— VÉGE —