Sós Evelin: Mesetabletta #7 – Teás kávé

A vírus miatt annyi minden megváltozott. Még a kávézás is. A legszigorúbb karantén időszakában Gyuri bácsi, aki amúgy rendszeresen hoz nekem frissen főzött kávét, még maszkban sem jöhetett be a szobába, így aztán le kellett mondanom a szokásos napi kis örömről.

Ám én mindig is reformer ételújító voltam, a Szegény ember vízzel főz, meg a Segíts magadon mozgalom jegyében, így ezúttal is bevezettem egy újítást. Úgy kezdődött, hogy feltűnt: a reggeli és esti tea egyre ízetlenebb, mert már szinte semmi citrom nincs benne. Megittam azért, mert jólesik a meleg folyadék, de nem volt az igazi. Aztán egy idő után rájöttem, hogy a semleges íz hasznos is lehet: itt van mellettem a nescafé meg a mokkacukor, belerakom őket a teába, és immár iszogathatom is a finom, frissítő teás kávét.

Ettől kezdve azon drukkoltam, nehogy megint a régi, jól ízesített citromos teát kapjuk. Azzal nyugtattam magam, hogy ha mégis, akkor majd megint kitalálok valamit. Volt már nekem hideg vízben oldódó nescafém is, sőt a „Három az egyben” kávé száraz „megivásával” is próbálkoztam: óvatosan kell vele bánni, s nem szabad közben tüsszenteni, de voltaképpen ez is kávé. Ízlett; kicsit karamellás, mintha cukorkát szopogatna az ember.

Utóirat: Amikor végre úgy tűnt, megoldottam a kávéhiányt, akkor három-négy napig tea helyett hideg limonádét kaptunk…