Már csak elmosódó emlékeim vannak arról, milyen volt az a tarkedli, amit kisgyerekkoromban sütött nekem nagymamám. Mindössze annyi maradt meg belőle, hogy nem szerettem, de már nem emlékszem, miért. Talán az ízével nem voltam elégedett, de valószínűbb, hogy a lekvár rácsorgott az ujjamra, s ez akkoriban sokkal jobban zavart, mint manapság. De azt sem tartom kizártnak, hogy az édesség nevének a hangzása miatt idegenkedtem tőle (akkoriban ilyesmire is érzékeny voltam, például a tarhonyát sokáig meg sem kóstoltam a neve miatt – sokat vesztettem vele, most már belátom).

Aztán hatvan évre rá, egyszer csak eszembe jutott, vajon milyen lehet a tarkedli, amit annak idején – nagymamámat szomorítva – finnyáskodva visszautasítottam. Igen ám, de tarkedlisütő beszerzése manapság nem egyszerű dolog. Az interneten ugyan találtam egy hasonló, teflonbevonatú eszközt, de azt tükörtojás készítésére ajánlották (kisebb volt a mélyedése). Megvettem volna, de a cég sajnálkozva közölte, hogy készletük elfogyott, s majd értesítenek, ha ismét érkezik. Ennek másfél éve, de még nem szóltak. Keserűségemet a Facebookon is megosztottam, s egy barátom, Fazekas Robi, aki korábban már kisegített a szelídgesztenye nagyváradi „lelőhelyének” feltérképezésével – egyébként meg tehetséges amatőr szakács, aki kellő empátiát tanúsít ilyen „kétségbeejtő” helyzetekben – ezúttal is megmentett. Épp külföldön nyaralt, és egy bolhapiacon belebotlott egy tarkedlisütőbe. A napokban megkaptam tőle. Gyönyörű darab, öntöttvasból készült, igazi profi konyhai eszköz.

Ennek birtokában nem halogathattam tovább a tarkedli elkészítését. Segítségem is volt, az unokám: Natália lelkes kukta módjára dolgozott velem. Első nekifutásra nem is sikerült nagyon rosszul (bár van még mit fejlődnöm).

Kicsit meghatódva majszolom most a tarkedlit, s gondolatban – megkésve – bocsánatot kérek a nagymamámtól. Mégiscsak szerencsésebb vagyok, mint ő volt, mert az én unokámnak, Natáliának ízlett.


Fotók: Székely Ervin.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Fel