Ebben a rekkenő hőségben Gabriel García Márquez hangulatai jutottak eszembe. Fülledtség, a sülő húsok és zöldségek illatos sercegése, madárhangok, néma hőség – amolyan szökkenő szöcskelábas –, hintaágy függőágy helyett, és a diófa életet adó árnya.

Az önmegadó elfogadás megtörtént. Ez az a szint, amikor az ember rájön, hogy tényleg nem lehet mit kezdeni a hőséggel, a szárazsággal, ilyenkor már csak az marad, hogy élvezzük.

És ez jó.


Fotók: Bibók Bea / Tűzmester: Tenczer Tamás.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Fel