Gergely Tamás: A víz, amit iszom
Nézem a BBC tudományos műsorait, az egyik utóbbi a globális vízhiányról szólt, meg arról, hogyan próbálják egyesek több száz méteres mélyről előcsalni a vizet, amivel életet, emberek ezreit mentik meg. Arra gondolok, hogy majdnem hetven vagyok, két országban éltem, elég sokat utaztam, de a víz problémát csak azzal okozott, hogy távolról kellett hozni, vagy hogy nem volt elég tiszta. Írtam már arról, hogy Homoródszentmártonban például a kútvizet ivásra nem használták, amikor ott nyaraltam, engem küldtek a csorgóra, s bizony az út közepén a libák fenyegetően sziszegtek rám, a nyolcéves fiúcskára meg a háromliteres korsómra.
Brassóban a hetvenes évek elején színes volt a csapvíz, Édesanyám szerint a Tömös vizét ittuk volna, ha nem szerezzük be az ivásra szánt vizet literes borvizes palackok formájában. Borszék, Tusnád, Zajzon, Előpatak, ezek voltak a legjobb ásványvizek, amiket mi Székelyföldön borvíznek nevezünk. Gyerekkori élményem a székelyudvarhelyi Szejke víz, ami kénes meg sós, tehát igen sajátos íze van, mégis akkor, ötven-hatvan évvel ezelőtt az egész város azt itta, bivalyszekéren érkezett a friss víz agyagkorsókban.
Éltem Brassóban, Kolozsváron, Szatmár megyében Tamásváralján és Túrterebesen, Bukarestben, majd Stockholmban, hatszor kocsiztam turistaként Stockholm és Brassó között, ami rengeteg szállást jelent a német tengerparttól az osztrák Alpok tetejéig, hát bizony ivóvíz dolgában akár szakembernek is mondhatnám magam. Budapesten a Wekerletelep selymes vizét szerettem a legjobban, főleg tusolni vele, Svédországban Nyköping város vize esett a legjobban az ínyemnek. Stockholmban a Mälar-tó vizét iszom, finom ez is, én mégis szódavíz formájában fogyasztom. Sokat, állítólag két litert kellene legalább leeresztenem a torkomon – svéd orvosok szerint, naponta. Megvallom: reggel éhgyomorra esik a hideg szódavíz a legjobban, a reggeli kávé előtt…
Újabban meg hálát adok a Teremtőnek, hogy olyan helyre kerültem, ahol a víz nem hiánycikk, mosni, mosogatni lehet vele, tusolni úgyszintén. És nem fenyegetnek a ludak, nem horzsolja le a bőröm a lábamon a korsó vesszőfonata, nem kell kisebb „kiránduláson” részt vennem, hogy a csaphoz, kúthoz, csorgóhoz eljussak. A víz, amit iszom, a csapból folyik, és tisztított…
Nyitóillusztráció: Pixabay | A belső képen ivókút az erdélyi Előpatakon, 1941-ben (Fotó: Fortepan / Aszódi Zoltán).
