Kállay Kotász Zoltán: Jelsor

(Bruno Ganznak, Solveig Dommartinnak és Peter Falknak)

Reggel nagyot nyújtózol az ágyban,
lábad lejjebb csúszik a lepedőn,
le a hűvös részre,
és fogalommá tömörödik az érzet: PÓTOLHATATLAN.

„Itt vagyok a sűrűség legkellősebb közepében,
minden arra vár, hogy érintkezésbe lépjek vele.
Most dönthetek: letusolok, vagy sem.

Találkozhatom a vízzel, tűzzel, földdel,
széllel… és a Nappal,
a Nappal, amelybe belenézve tüsszenteni fogok!”

Lépteid kopognak a porszürke járdaaszfalton,
apró, elhaló zajok a mindenségben,
de hangok, mégiscsak jelsor.

Az út mentén fák. Fák és villanyoszlopok,
szerves és szervetlen anyagok…
Konténer, az árnyékában tarkaszőrű macska.
Külön vagy keveredve. Minden megfogható.

„Iszom egy kávét. Kávét, erősen!
Aztán gyümölcsöt… barackot fogok enni.”
A pultos utánad mosolyog a szagegyveleg párájából:
ezeknek a szagoknak ő a gazdája.

Beértél a városba, emberek mindenfelé.
Emberek, elevenek és sorshordozók.
Nézed a testek mozgását.
A nők… A nőkön valahogy kevesebb a ruha.

„Most!”, gondolod. „Itt és most!”
És elvegyülsz társaid átláthatatlan tömegében.

Illusztráció: Pixabay | A fenti vers szerepel a szerző 2021 augusztusában megjelent új, A meztelen csillagász című kötetében | Műpártolók Egyesülete, Piliscsaba, 2021; 88 oldal, 1800 forint.