Lackfi János: Költők borkóstolón

(Vörösmartyval dünnyögöm)

 

Igyunk, barátim, szomjas a világ,
S az ember is, ki vízzel teli zsák!
Költőnk tömlő, vére borral tele,
S morcos, míg elég szesz nem jut bele.

Szommölié, csipkedd magad!
Költő-máj úgy jó, ha dagad.
Gyorsan iszik, gyorsabban él
A költő sok kis senkinél!

Gyalázatos dolog színét, szagát
Nyafkán elemezgetni s át meg át
Lötykölni a fényen azt a levet,
Melyet mi elnyelnénk, amint lehet.

Szommölié, arany pofám,
Végül a bor egyforma ám!
Gyorsan iszik, gyorsabban él
A költő sok kis senkinél!

Morzsolt szamóca, sziromhervadás –
Az én szakmámba pacskolsz, te csipás…
A bor neked hol méz, hol áfonya?
Kiszáradás a líra alkonya!

Szommölié, te szép legény,
Ha töltesz, nem köplek le én!
Gyorsan iszik, gyorsabban él
A költő sok kis senkinél!

Tokaj vesszein nektárcsepegés
Költészetnek, tudom, nem is kevés,
De túl romantikán és klasszikán
A bor mint sírba, belém csúszik ám!

Szommölié, ha csontodat
Eltöröm, lesz, ki megsirat?
Gyorsan iszik, gyorsabban él
A költő sok kis senkinél!

Mondják: kultúra nem szorult belénk,
S hogy ősidőktől máig vedelénk
Bármely lőrét, bár dűlő-íze sincs,
S nem is karakteres a savgerinc.

Szommölié, te kis mocsok,
Nyelvem száraz, ingem lucsok,
Gyorsan iszik, gyorsabban él
A költő sok kis senkinél!

Ha mit ízleltél, visszaköpheted,
De költő ily merényt hogy is tehet?
Földet, bort önként vissza nem adunk,
Mi szánkba fut, az rögtön mi vagyunk.

Szommölié, hagyd abba már,
Tudja minden magyartanár:
Gyorsan iszik, gyorsabban él
A költő sok kis senkinél!

S ha jő, hát jő keserves visszaút,
A költészet öklend egy iszonyút,
Egyben kijön mézzel az áfonya,
Soráthajlás, rím és metafora…

Szommölié, te múzsa, ládd,
Ne csókold – tartsd a homlokát!
Istennel hál, ördöggel él,
A költő több a többinél!


Illusztráció: a kővágóörsi Béke Tsz Birkacsárda nevű borkóstolója, 1969 (Fotó: Fortepan / Inkey Tibor).

Vélemény, hozzászólás?