Ránki Júlia: Piaci szerzemények, tél eleji napsütésben

Tulajdonképpen a színek miatt pakoltam ki az erkélyasztalra a piaci szerzeményeimet. Pontosabban a tél eleji valószerűtlen napsütés vitt rá: gyönyörködni akartam. A formák, a színek és a leendő ételek máris felidéződő illata előre fokozta az élvezetet, ahogy rendezgettem a tálcát és a hagymás kosarat.

A sütőtökös asszony 3 félét árult, mindből volt pucolt adagolás is készen. Ez itt épp a nagydobosi, de hozhattam volna a kanadaiból is, csakhogy azt már ismerem. Azaz dehogy! Mert nem tudtam, hogy a neve mekkora megtévesztés: „A Szarvasi Öntözési Kutatóintézet (ma Szarvasi Halászati Kutatóintézet) nemesítette ki, s 1989-ben került a magyarországi fajtajegyzékbe” – írja a wikipédia.

Viszont szó volt valami provence-i muskotályos tökről… hm, vissza kell mennem, meg kell kóstolnom, sosem hallottam ilyenről, és a neten nagyon ígéretes. Sorban állas közben tapasztalatcsere is zajlott: az előttem álló fiatal férfi az én töklevesem receptjét hallva csak csettintett és azon melegében vett két fej fokhagymát is, hogy kipróbálja, mert neki az új volt a sütőtökhöz. Hátha még beavattam volna a gyönyörű, de a piacon most épp nem látható hokkaidó titkaiba! A wikin még nincs ilyen szócikk, ideje megírni, annyira finom! Nem értem, miért nem árulják, miközben itthon is termelik ezt a japán szabvány szerinti finomságot, amit nem kell meghámozni, és édes, mint a dinnye, a húsa meg a gesztenyére emlékeztet.

A khaki vagy hurma, netán datolyaszilva szintén megterem már itthon, ott, ahol elég napsütés van, például Pécs környékén. Szintén Japánból érkezett, de annyira új, hogy még nincs egyezményes magyar keresztneve. A húsa, mint az álom, sárgadinnye és őszibarack egyszerre. Nagyon kényes jószág: dobozban kellene hazahozni. Ehelyett keményet választok, majd megérik. Amikor életemben először egy késői órán a padovai piacon megláttam, paradicsomnak véltem a félsötétben. Furcsállotta is a kofa, hogy nem darabra veszem, hanem 1 kilót kérek. A vacsora sehogy se illett hozzá: a gyümölcs még kemény volt és savas. Pár nap múlva mézédes lekvárrá érett a kocsiban. Most is ennyi idő kell neki.

Mi lett mindebből? Tökpüré leves rizskrémmel (tejszín helyett), kis borssal, 3 gerezd fokhagymával az Easy soupe nevű kisgépemben. Pórésaláta almadarabkákkal és szárított vörös áfonyával, kevés joghurttal. Mindehhez finom magos kenyér, friss zöldfűszeres gomolya és fehér sörretek, szintén a piacról. És a végén ismét a korallhoz közeli narancs színű khaki, desszertként. Mintha tavasz lenne, annyi friss íz… pedig csupa őszi-téli fogás került elő.

Fotók: Ránki Júlia.