Noth Zsuzsánna: Kocsmakalandtúrák #5 – Rézangyal
Nem voltunk igazán éhesek, ezért csak nassoltunk. Andi és én Gundel palacsintát, amit hosszúkás tört fehér fajansztányéron szolgáltak fel.
Nem voltunk igazán éhesek, ezért csak nassoltunk. Andi és én Gundel palacsintát, amit hosszúkás tört fehér fajansztányéron szolgáltak fel.
Ha egy kicsit mélyebbre ásunk a konyhakertben, érdekes dolgokra bukkanhatunk.
Így jön be a képbe Méliusz, aki időnként utazhatott külföldre. És utazásait megírta. Párizst is, bár anyagiakban nem bővelkedett. Azért a sajtok királyát nem kerülte el.
Johanna vértjét / kívántad egykor. // Ma oltalomnak elég / reszeltalma-tej-főzelék // páncélozta ruhád.
A sárgaborsó-főzelék nem jár egyedül.
Kollégiumi szálláshelyünk elfoglalása után átballagtunk a kultúrházba, aminek az udvarán egy bosnyák férfi a fia segítségével faparázs fölött két süldő malacot forgatott. Messziről odacsalogatott minket a beirdalt malacok fűszerekkel kenegetett pecsenyeillata.
A rigók óvást nyújtottak be…
„Lajcsi bácsi Doberdónál…” / Bekapom. / „Vilmos a Don-kanyarban, a hideg mocsárban… / Soha nem gyógyult fel belőle.” / Kenyér, vaj, kolbász. Bekapom.
Akkor látom, hogy az előttünk álló olyan kenyeret vásárolt, amelyiknek a belében, mert kettévágták előttünk, paradicsom van. Nem egy egész, és valószínűleg szárított formában került oda, de mégis – egy paradicsom.
Szobrot már rég kívántam enni. / Csak úgy örömből a számba venni.
A könyvsétáltató című regény főszereplőjéről, a már hetvenharmadik évében járó Carl Kollhoff könyvesfutárról nekem már a könyvízlelgetés első perceiben szülővárosom, Pécs felejthetetlen „könyves embere”, az író és könyvkereskedő, a Libresszó alapítója, Kende Sándor jutott az eszembe.
Reggel elállt a zápor, és csoportokban megérkeztek a fesztiválra meghívott vendégek, mindenféle foglalkozású emberek, a filmoperatőrtől a tanárig. A ragyogó napsütésben kiültünk a kertbe. Házigazdánk felesége egy nagy tál lángost sütött reggelire.