UZSONNÁZÓ AZ ÍZEMLÉKEZETHEZ
Eszegettük a fagyit, a tölcsér alja kezdett átázni, / pont, mint gyerekkoromban. / Ilyenkor el kell kezdeni kiszürcsölni alulról, de / közben a rigó csak dalolt, dalolt, / és a nádszál tetejére ült.
Fiatal koromban bármennyit meg tudtam volna enni belőle csak úgy, nyersen, főleg egy jó tenyérnyi házi szalonna, vagy fűszerpaprikával megspékelt zsíros kenyér társaságában.
A puliszka nekem is eszembe jutott a héten, mégis Király Farkas földim inspirációja kellett ahhoz, hogy a mai ebédem pont ez legyen…
A tapasok közül legjobban a zöld paprikát kedvelem, nem tudok betelni vele, bármennyit meg tudok enni. Torzsával, magokkal, akár szárral együtt, még ha épp fogyókúrázom is. Amit persze, nem egy négynapos katalóniai és andalúziai túra alatt kellene tartanom.
Nyolcan ültük körbe az asztalt. Olykor tízen. Ez a szentendrei, lilaakácos, illatos terasz amolyan bázis volt, ahol orvosok, építészek, művészek, sokat látott és élt, rendkívüli tudású emberek találkoztak, hosszú évtizedeken át, s csapongva beszélgettek, s megtiszteltek engem és feleségemet azzal, hogy állandó tagjai lehettünk a lilaakácos estéknek.
A különös az volt, hogy a sajt ki volt téve a pultra, és vásárlókkal volt tele a részleg, de azok csak állingáltak, nem vásároltak…
Anti-Pszüché / kinéz a linzerrácsos / kisablakon, / s felsóhajt…
A tengerparti sétány mellett számtalan étterem ételfotókkal ellátott hirdetőtáblái csalogatják az üdülő vendégeket. Végül a termetes üvegakváriumra emlékeztető Ocean Basker étterembe ültünk be.
