Kállay Kotász Zoltán: Konzerv

– Anyu is hazajön ebédre?
Nagyi lefékezett a konyha közepén.
– Haza?! Bécsben van, tudod, ösztöndíj! Majd jövőre…
(Fogalmam sem volt, mesélte Rita később,
mi az, hogy bécsi ösztöndíj, mi az, hogy jövőre… De mindez
úgy hullt rám: Nincs már anyám.)
– Nem tud megromlani – legyintett nagyi,
miután körbehunyorogta a fémdobozt.
Konzervnyitó, kotrás, lábas, sparhelt.
– Így ni – húzta le pár perc után a főzeléket, és csapott
több kanálnyi tejfölt a tetejére. –
Ez elveszi a konzervízt… Tivadar, ebéééééd!
Ópapa előbújt a szobából,
és hálóköntösben a konyhaasztalhoz telepedett.
– Hű, de finomat főztél, Rózsikám! Hú, de ügyes
az én arany feleségem!
– Akkor kapsz még!
„Tudom ám, hogy konzerv”, kacsintott Ritának Ópapa.
– Micsoda? Méghogy én konzervet adok??! – kapta fel a hangját
és a partvist nagyi. – Vond vissza, te strici!
– De huncut vagy, Rózsikám – kacagott Ópapa
körbe-körbe rohangálva, miközben a partvis a hátán
puffant. – De szereti az előjátékot a Rózsikám!
– Átviszek belőle a Terinek! Ő megmondja, hogy jó!
– kapta fel a lábost, és csapta be maga után az ajtót nagyi.
– Anyád majd csinál rendes ebédet… Ha hazajön –
lihegte az asztalhoz visszahuppanva Tivadar.
– Holnap hazajön?
– Holnap? Nem, majd ha lejár a bécsi ösztöndíja…
A kinyitott konzervdoboz még mindig a konyhapulton álldogált.
Sohanapján kiskedden!
(1968)

Nyitókép: Konyhai csendélet konzervekkel, 1962 (Fotó: Fortepan / Főfotó)