Petrőczi Éva: Heidelbergtől Skóciáig
Egészen pici korom óta nagyon „fehérkenyeres”, majd tönkölykenyeres, végül mára a gluténmentes kenyeret is lelkesen majszoló teremtmény vagyok. Kislányként pedig annyira kenyérrajongó, hogy otthon, Pécsett, a Rákóczi út 73/c-től pár háznyira eső tej- és kenyérboltból kockázatos volt velem elhozatni egy-egy illatos veknit, mert mire két perc alatt hazaértem vele, már finom kis egérjáratokat fúrtam a még langymeleg, friss ellátmányunk testébe.
Most, sok-sok évvel „kenyér-kisegér” időszakom után, nagy örömmel merültem el az 1987-ben született, irodalomtudományból diplomát szerzett, egy ideg könyvkiadói szerkesztőként dolgozó, ma már szabadúszó Pauline Mai A szerelem almazöld című regényének világában. Már csak azért is, mert a regény Heidelbergből Skóciába menekülő hősnője, Mila világának helyszíneit és kenyérélményeinek ízét/ízetlenségét is jól ismerem.
Heidelberg, ahol életemben összesen három hónapot töltöttem, számomra a jóleső kutatások és a naplóregény-írás mellett a varázslatos rozskenyerek fővárosa is. Nagy-Britanniában viszont – ahol még hosszabb ideig élhettem, igaz, nem Skóciában, hanem Angliában, illetve a szívemnek nem ízélményei, hanem gyönyörű kastélyai és tájai miatt kedves Walesben – volt alkalmam megtapasztalni az ottani tanulmányútjaim során (egy-két méregdrága francia pékség remekeit kivéve) egyeduralkodó, a helybéliek által sponge-breadnek, azaz szivacskenyérnek csúfolt, sápatag, szeletelt szörnyűséget. Igaz, még a 21. század elején is csak ötven pennyt kértek csomagjáért.
Ezt a két, nagyon különböző kenyérélményt egy elhivatott pékapa lányaként tapasztalja meg a főszereplő, Mila, aki a csalfa Theónak köszönhető csalódás elől egészen egy kis skót faluig, Applemore-ig menekül (a helyet akár nevezhetjük Almafalvának is). Itt egyedül az menti meg a magánytól, hogy a pékek között igazi sütőművésznek nevezhető apja – feloldani akarván a lánya kezdeti nagy idegenségét és kenyéréhségét – egy adag kovásztküld légipostával egyetlen gyermekének, a messzi és pékség nélküli kelta településre, ezen sorok kíséretében:
„Nos, kicsi lány! Erre nem számítottál, mi? De tudod: apád nem nézheti tétlenül, hogy a lánya akut kenyérhiányban szenvedjen. Tudom, hogy most nem vagy valami jó formában, de szerintem egy kis figyelemelterelés jót fog tenni, és kicsit kitisztítja a gondolataidat. Nekem legalábbis mindig sokat segített, és még jól emlékszem azokra a reggelekre, amikor te meg én együtt dolgoztunk a pékségben [legutóbb Mila Skóciába indulása előtt – P. É.], és egyszerűen kigyúrtuk magunkból az összes frusztrációt és szomorúságot. Talán ez most neked is jót tesz! A te jó, öreg apád.”
Hála az imént idézett levélnek, Mila nem csupán a szerelmi bánatot és csalódást gyúrja ki magából, de csodálatos kenyerei és süteményei jóvoltából lassan-lassan „belegyúrja” magát a falu apraja-nagyjának szívébe. Mi több, néhány félreértés után a gondjára bízott kis ház egyik majdani örökösének, egy skót fiatalembernek a szívébe is, aki végül élete társa és egyben nagyon hozzáértő péksegédje is lesz. Abban a kis műhelyben és boltban, amelyhez az igazi remekműveiért, sütési művészetéért már rég hálás falusiak jóvoltából jut. A srác neve: Finley, ami minden irodalombarát léleknek Burns Falusi randevú című incselkedőversét, s az abban huncutkodó Findlayt juttatja az eszébe, s azt, hogyan adta elő Molnár Piroska ezt a híres skót szerelmes költeményt! De ne ugorjunk ennyire előre-hátra, hanem idézzük fel azt a pillanatot, amikor egy falubeli páros, Ian és Ellie először harap bele egy szelet Mila-féle kenyérbe:
„– Hm, finom! Kicsit savanykás. Várj csak, tudom, azzal az élesztőizével sütötted, igaz? – Pontosan, kovásszal. Ellie tovább ízlelgette, és elismerően bólogatott. Aztán Ian orra alá tartotta a szeletet, így ő sem tehetett mást, muszáj volt megkóstolnia… – Ez rettentő nagy munka, kovásszal sütni, nem? – kérdezte – De – vallottam be –, viszont megéri. Különben sincs itt sok dolgom… és ez jó kis gyógyír szerelmi bánat ellen… Ellie vidám nevetett. – Szerintem a szerelmibánat-kenyered egyenesen isteni! … Majd Ellie hirtelen felült, mint akinek remek ötlete támadt! – Tudom már, majd cserélünk! Mint régen. Néhány öreg a faluban még mindig így csinálja. Te sütsz nekünk kenyeret, cserébe én ingyen levágom a hajadat!”
És a fodrásznő, Ellie ötlete nyomán gyorsan beillatozzák a falut Mila kenyerei és beindul a „cserebót”: kap lekvárt, meleg, kötött zoknikat és sálat, sőt, még csellóleckéket is, zseniális kenyerei és desszertjei fejében. Meg vegetáriánus bőségreggeliket, a helyi kocsmában.
A regény szövegét követően, a függelékben pompás kenyér- és süteményreceptek is olvashatók. Idézésük helyett most csak annyit: egy frontos-nyűgös napon ez az okos, kedves, kalandos gasztrorománc annyira magával ragadott, hogy újraalkottam egyik heidelbergi találmányomat, a csirkemájas pástétomot, nem tudván ellenállni konyhánk és sütőnk hívogatásának. A könyv hegyi kirándulásaira jól emlékezve, mielőtt vágtunk és ettünk volna belőle, feldíszítettem egy nagyobbacska, szarvasos tésztaszaggatóval!
E gyógyhatásúnak bizonyuló műről készült képpel kívánok jó olvasást, gyógyító sütögetéseket az Arnolfini Kantin kedves Olvasóinak!
A nyitókép Petrőczi Éva felvétele | Pauline Mai: A szerelem almazöld | Athenaeum, Budapest, 2024 | Péntek Eszter fordítása | 448 oldal, 5499 forint.
