Gulyás Dénes: Lilaakác-illatos vacsorák #05 – Feri bácsi
Fecisti nos ad Te / Magadnak teremtettél minket, Uram (Szent Ágoston)
Szerencse, hogy a lila akác minden évben dús fürtöket bont. Nem egyet, nem ötvenet, de kétszázat. Mintha ő is kíváncsi volna az illatos terasz vendégeire. Mondják, ha beszélsz a kerted növényeihez, gazdagabban díszlenek. Persze nem mindegy, mit mondasz nekik.
A kert nem Feri bácsié volt, ő csak mint szeretett vendég ült az asztal hosszú oldalának közepén. Amikor beszélni kezdett, mély csendben hallgattuk. Rómáról, Itáliáról, Vatikánról, Franciaországról, írókról, költőkről, franciaországi és belgiumi egyetemi tanulmányairól, ott szerzett diplomáiról, a nyelvek varázslatos szépségéről, művészetről, hitről, szolgálatról, a Sistináról. Beszélt, s közben halkan – mint egy színész, amikor mondandójába annak témájától elütő szavakat fűz – odaszólt nekem: Déneském, szednél nekem még egy kicsit a sóletból, de most ne a zsíros csülköt, hanem a libacombot tedd mellé. Mire én: Feri bácsi, a libacomb is zsíros. Mire ő: jó, akkor legyen a szegy, és még egy korty, de csak két cent a kóser szilvából.
Az én ökumenikus sóletem, bizton és nagyképűség nélkül állítom, messze híres e honban. Az ökumené fogalmát kiterjesztendő, az én sóletemben füstölt libacomb, füstölt csülök és marhaszegy is van, libazsíron fonnyasztott vöröshagyma, továbbá gersli, meg persze háromféle bab, fokhagyma és tojás, héjában együtt főzve, jókora agyagedényben, hiszen ebből nem lehet keveset főzni, fafűtéses kemencében készül, apró lángon, legalább 10–12 órát. Nem egyszer fordult elő, hogy éjfélkor tettem a csikókályhámba, kétszer keltem fel éjszaka, hogy vékony ágakat dobjak a hamu alatt szunnyadó parázsra, és másnap délben vettem ki onnan, az érkező éheseknek.
Bor is akadt mellé, testes vörös. Feri bácsi játékos könnyedséggel kanyarodott vissza a testes vörös hátán eredeti mondandójához, mit sem törődve a sólet – mondjuk így – nehézségével, s belekezdett „Csillag után” – Istenkeresés a modern irodalomban című tanulmánykötetének részletezésébe, melyet francia és magyar istenkereső írókról, költőkről adott közre. Persze a Triznya kocsmáról, a Vatikáni Rádió magyar adásairól és a Vatikánban töltött hosszú éveiről is került szó. Lehet egyetlen vacsora alatt egy teljes, nem mindennapi életet elbeszélni? Nem lehet. Ezért találkoztunk sokszor, beszélgettünk órákon át. Házam vendége is volt, születésnapját is nálam ünnepelte, aprócska kis kápolnámat, imahelyemet a kertemben felszentelte. Filozófiai, teológiai, irodalomkritikai tanulmányainak, monográfiáinak, műfordításainak és költeményeinek sora száz vacsorányi időt is kitesz. Tudom, hogy odaát találkozom Pascallal – mondta sokszor.
„Ma már, ha Pascallal szemlélem a hideg eget a végtelen terek örök csöndje rémülettel tölt el az éj az éj a mélyülő éjszaka a világűri szél dermesztőn süvít és söpöri csillagpor-életünk… (…) Az én életem: egy villámlás két éjszaka között Szívünkben szüntelen sajog a tűnő lét sebe És néha felszakad a felejtés hege… (…) De én hiszem: e fájdalom a vajúdás jele! (…) Az nem lehet – Lőrinc! – hogy a szerelem-mesét túlélik a tárgyak: egy hajcsat egy ceruzavég! Nem lehet, hogy az égből jött Mozart-zenét csak kottája éli túl! Nem! – A szellemvilágban a szépség, a jóság az igaz szeretet örök…” – írja egyebek mellett Negyedik tengerparti elégia című versében.
Lehet, hogy két éjszaka között élete villámlásának része volt a lilaakác-illatos vacsora, a barátok, a felé irányuló és a tőle visszakapott szeretet, a sólet, és az a kis kóser szilvapálinka is, melyet még utána kért? Igen, biztosan.
A lila akác fürtjei Feri bácsi szavaitól virítottak.
Feri bácsi, Feri Atya, Szabó Ferenc SJ. 2022. október 3-a óta már Pascallal beszélget. Nem tudom, mit vacsoráznak, de hogy jót beszélgetnek, jól érzik magukat, az biztos.
Nyitókép: Zsubori Ervin, Kantin.