Halász Géza: Mit esznek az ausztrálok?
Ha azt kérdezik, hogy mit esznek a magyarok, furcsa lenne visszakérdezni, hogy kik a magyarok, de ott lent (down under), Ausztráliában jogos lehet, mert ha az ember körülnéz, svédtől a mexikóiig mindenfajta nációval találkozik, persze magyarral is jócskán, akik már mind ausztrálok, de mégis mind svéd, mexikói vagy magyar. És persze ott vannak a virtigli ausztrálok, akiket már nem neveznek aborigináloknak, mert az nem PC.
Hogy megtudjuk, mit esznek az ausztrálok (svédek, mexikóiak, magyarok), legjobb elmenni a népek kohójába, egy bevásárlóközpont etető részlegébe. Mert egy „food court”-ban, vagyis a népek kohójául szolgáló etető részlegen minden van, ami szem-szájnak ingere, de leginkább ázsiai konyha, no meg a szokásos Meki, Burger, KFC és társain kívül arab, görög, olasz, mexikói, ritkábban francia (crepes). Egyszer magyar „langosh” sütőt is láttam, nem próbáltam ki.
A fegyenceknek és fegyőreiknek – akik először érkeztek ide Európából – az utódai csak a marhasteaket tudják felmutatni örökségül, ami viszont inkább a pubok és klubok étlapján található. A pub bejárata fölött azonban hiába keressük a PUB feliratot, nem az van kiírva, hanem az, hogy HOTEL, mert csak az lehet pub, ahol aludni is lehet, az pedig akkor szálloda. Nekem ezek a hotelek kedves emlékeim, isteni marhasteakeket lehet enni, de más finomságokra is lelhet ott az ember. Talán ez lehet az, amit Ausztráliában igazi ausztrál ételnek lehet nevezni, mert minden más étel a világ más tájairól jött ide, a betelepülőkkel együtt.
Egyik kedvencem Paddington városrész egyik kocsmájában a „Pulled pork nacho” nevű mexikói, egyszerű, mégis nagyszerű ételköltemény, amiért már máskor is jártam ott.
Ezekben a kocsmákban gyakran zenélnek, sokszor előre meghirdetett műsorral. George Washingmachine például (valójában Washington a neve, de inkább a mosógépet használja) világszerte ismert jazz-zenész egy kiskocsmából a fellépés után rohant a reptérre, német–svájci turnéra indult. Nálunk is járt pár éve a kecskeméti Jazzfőváros fesztiválon.
Az éttermek többnyire különféle nemzetek kajáit kínálják. Vannak persze elegáns drága éttermek, nagy tányéron naggyon elegáns tálalással, nagyon pici adag. Az éttermek többsége egyszerű kis helyiség. Aki beül, az szinte azonnal kap egy üveg ivóvizet, erre törvény kötelez. Itt általában már asztalterítő is van, de ne lepődjünk meg jobb éttermekben sem, ha az is csak egyszerű csomagolópapír. Általában nem szolgálnak fel alkoholos italt, de vihetsz magaddal egy közeli BWS (Beer, Wine, Spirit) üzletből, mert csak ott kapható sör, bor és égetett szesz. Az étterem csak egy kis pohárköltséget számol fel érte.
Voltam magyar étteremben is, de az olasz, kínai, thai, koreai, vietnámi, maláj, indiai és libanoni konyha fogásait is végigkóstoltam. Érdemes mindent megpróbálni, de nehéz választani a sok szépen tálalt finomság közül. Kedvenceim egyike a maláj laksa, egytálétel, sajnos itthon még nem találkoztam vele.
Sok helyen oldják meg a rendelést és a fizetést QR-kóddal. Az asztal közepén van egy nagy kód, amit ha beolvasol a mobiloddal, bejön az étlap, erről választhatsz, és ezen fizethetsz. Idősebbeknek, külföldieknek szívesen segítenek a pincérek. Az ottaniak megszokták, gyorsítja a forgalmat.
Itthon ismeretlen a klubok rendszere. A klub közösségi sport- és szórakozóhely. Jobb kluboknak uszodája, teniszpályája is van, de pingpong és edzőterem szinte mindenütt. Rendszeresen hívnak meg neves zenekarokat, énekeseket, szerveznek színházi előadásokat, konferenciákat, kiállításokat, gyerekműsorokat. Aki nem klubtag, annak igazolvánnyal be kell jelentkezni, föl is jegyzik egy nagy könyvbe. Nagyon finom ételek közt lehet válogatni. Egy klubban egyszer kengurut is kóstoltam, nagyon hasonló volt a marhahúshoz.
Az ausztrál emberek – miként más földrészeken élők is – őstörténetük iránti nosztalgiából sokszor erdőben, tenger- vagy patakparton, szabadban szeretnek étkezni. Ezt ott is pikniknek hívják. Hogy ne legyen túlságosan kényelmetlen, erdőkben, vízparton, szabadban, itt-ott gáz- vagy villanytűzhelyeket, esetleg tűzrakásra előkészített helyeket találhatnak a kerületi tanácsok jóvoltából, körbe lehet ülni, mert ülőhelyek is vannak, és persze az étel elkészítéséhez majd elfogyasztásához asztalok is. Naná, hogy víz is van, sőt néhol mosdóhelyiség is.
Egy folyóparton egyszer pár méterre lévő hatalmas gyíkok mellett falatoztunk. Ők ránk se hederítettek, meg sem mozdultak. Annál aktívabbak az íbisz madarak, melyek az ősi Egyiptomban szentek voltak, itt Ausztráliában ők szedik össze az ételmaradékokat, néha az asztalra is felszállva, nehéz őket elhessegetni, de nem lehetetlen. És nem is a piknikeken a leggyakoribbak, hanem bent a városban, kerthelyiségekben, utcai büfékben, mindenütt.
Végül vannak azok az ausztrálok, akik otthon is szeretnek enni. Ők vagy főznek, vagy megrendelik az ételt. Persze ezen belül és ezen kívül is számos változat lehetséges – bejárónőtől a szomszédasszonyig. Az itthonihoz hasonlóan vannak különböző házhoz szállított menüsorok, és léteznek különlegesek is, például kezdő háziasszonyoknak, tini lányoknak – ottani unokámnak például – a „csináld magad” csomagban egy recept és az ebéd hozzávalói vannak szépen előkészítve.
És van a Tibor. Tibor itthon főszakács volt, azután Sydney-ben is, egy magyar étteremben. A covid ezt az éttermet is padlóra küldte, de Tibor továbbra is főz, házhoz szállít, és minden magyar kedvence marhapörköltjével, töltött és rakott káposztájával, vadas marhájával, de nem sorolom, persze én is végigettem az étlapját.
Fotók: Halász Géza.