Sárkány Viktória: Baszki! #2 – Tengeri ketyerék

Mivel Baszkföld ezen része pár mérföldre van az Atlanti-óceántól, vétek kihagyni a tengeri ketyeréket. Úgy alakult a harmadik napon San Sebastianban, hogy pont egy kizárólag ketyereárusító pinxtos bár előtt torpantam meg, lendületből fel is téptem az ajtót, de délben még nagyban takarított a személyzet, így kedvesen kihessegettek. Mögöttem egy fiatal pár babakocsival várakozott bebocsátásra, tört angolsággal mondták, hogy szerintük várjam meg a nyitást, mert nagyon jó a koszt, de időszűkében én tovább-ballagtam és az öt méterrel arrébb lévő másik bárban kezdtem gusztálni a kínálatot.

Már majdnem sorra kerültem, amikor a páros férfitagja beviharzott mögém, hogy most nyitották ki az ajtókat a ketyerés helyen, ne hagyjam ki, és most kell menni, mert később tele lesznek. Annyira jólesett a kedvessége, hogy mentem utána, és harmadikként rendeltem a körülbelül 20 négyzetméteres talponállóban.

Mire megkaptam a frissen kisütött zseniális polip- és tintahalegyveleget, egy előételnyi kagyló kíséretében, már egy gombostűt sem lehetett leejteni, de nekem tuti állóhelyem volt a kis családdal – akikről kiderült, hogy oroszok, nyolc éve élnek a környéken, és minden hétvégén idejönnek enni. A kaja isteni volt, mégis az emberi találkozás adta most a legtöbbet; az ilyen élményekért, az emberi jóság megnyilvánulásaiért érdemes – egyebek mellett – utazni.

Fotók: Sárkány Viktória | Folyt. köv.