Petrőczi Éva: Hollandiai kincses- és éléskamra

Már az első oldalak meggyőznek minket arról, hogy Mörk Leonóra a 17. századi Hollandiába kalauzoló új regénye a mostani advent, mikulás és karácsony egyik legnépszerűbb olvasmánya lesz. Bár a Cukrászbolt a narancsfához cím „csak” gasztroregényt sejtet, valójában igazi, gazdag és változatosan megrakott kincseskamra ez, régiesen szólva: thesaurus. Engem Somogyi Péter mesélő, narancsgallyas címlapja már a könyvről szóló előzetes híradásokban magával ragadott, épp úgy, mint a nagyon távoli gyerekkoromba visszavezető cím. Ugyanis van már vagy hetven éve annak, hogy otthon, Pécsett, szeretett „Ómim” még használta a már akkor ódivatú, de nagyon kedves hangzású cukrászbolt elnevezést, a nyelvújítás korából származó, s bizony nem kellemes csengésű cukrászda helyett.

A helyszín a sokunk számára oly kedves Amszterdam, az időpont 1664 decembere, amikor a pestis – bár korántsem a baljós üstökös megjelenésének köszönhetően – kíméletlenül pusztítja a város népét. Ebben a helyzetben, ebben a környezetben érik lassan Hendrik és Maaike szerelme. Előbbi egy mérgezésgyanúból lassacskán kikeveredő, sokat szenvedett-tapasztalt hajóorvos, míg utóbbi tésztaműves (vagy inkább tésztaművész), A narancsfához nevű és cégérű nevezetes édességüzlet megelevenedett „mézeskalács babája”.

Ezt a boltot a lány nagynénje, a találékony Catharina néni mentette meg a bezárástól, sok adósságot hátra hagyó férje halála után – úgy, hogy eladta a férfi mulandóságot sugalló, de nagy értékű osztrigás, gyümölcsös, virágos csendéleteit. A pestisjárvány idején már jócskán akadtak Amszterdamban is az édességek szeretete ellen küzdő puritán prédikátorok. De, ahogyan Mörk Leonóra írja:

„Szerencsére az amszterdami szülők ragaszkodtak hozzá, hogy a gyerekeik szirupos ostyát meg fűszeres kekszet ajándékozzanak mikulásra, és legutóbb a népharag elsodorta azoknak a túlbuzgó polgármestereknek a kísérletét, akik be akarták tiltani a spekulatiusfigurákat. [A Miklós püspök életét felidéző, jóízűen ropogtatható keksz-bábszínházat – P. É.]. Különben hogyan tudnák elmesélni a kicsiknek a jószívű püspök történetét, aki hajón érkezik meg, majd fehér lovon lovagol végig a városon, és a kéményen át ajándékot dob le a jó gyermekek cipőjébe?

Vagyis az emberek nem szoktak le a süteményről, sőt, a néni és unokahúga legnagyobb megdöbbenésére a pestisjárvány alatt még többet vásároltak, mint korábban. A gyászolók talán a szívfájdalmukat enyhítették ilyen módon, másoknak pedig az járhatott a fejében, hogy ha csak egyetlen nap a világ, akkor azt az egy napot szeretnék megédesíteni.”

Ami a szövegben említett mikulási kekszet illeti, azt ugyan nem kóstoltam, de a remek holland ostyák mai, visszafogottabb változatát annál nagyobb örömmel. Hála Marijke (kis híján Maaike) barátnőmnek, aki többek között delfti és goudai kirándulásaink alkalmával vett nekem a csoda-ostyákból, s a számomra oly kedves, vaníliakrémmel töltött, eperszemekkel megkoszorúzott minitortákból.

Ez a gazdagon rétegezett könyv azonban sokkal több, mint a lekkerheid, az édesség utáni vágyakozás történetének krónikája, vagy a nagyon szép Hendrik–Maaike szerelem finom rajza. Már a harmadik fejezet érzékelteti, hogy a regényben bőven lesz szó orvos- és gyógynövénytörténetről, sőt, a mi Pápai Páriz Ferenc doktorunk által oly fontosnak holisztikus gyógyászatról, a test és a lélek gyakran éppen az ízek által megteremthető békéjéről.

„Az üzletből kilépve Hendrik a köpenye belső zsebébe süllyesztette a spekulatiuskekszes csomagot [a holland sütőművészet valóságos ünnepi üzenetközvetítő bájgliját – P. É.]. mélyebben a homlokába húzta a kalapját, és nekivágott a hazafelé vezető útnak. A hó az arcába csapódott, megült a haján, a szempilláján, kalapja széles karimáján, a köpenye vállán, de nem bánta. Jó kedve támadt a süteményárus lánytól, aki elvörösödik, ha ő hozzáér, aki aranyfényt hord a szemében, borostyánszínt a hajában, és aki hozzá hasonlóan tudja, hogy a testet ugyanolyan fontos meggyógyítani, mint a lelket.”

A híres-hírhedett 17. századi angol naplóíró, Samuel Pepys naplójának gyakori idézése mellett találkozhatunk a Cukrászbolt lapjain Szepsi Csombor Mártonnal, továbbá Huygens-szel, a csillagászok sokoldalú csillagával, Maria Sybilla Meriannal, aki természetkutató és tudományos illusztrátor volt. Továbbá az akkori Európa legnagyobb női tudósával, Anna Maria van Schurmann-nal, az egyetemi tanulmányokat is folytatott rézmetszővel, költővel, teológussal és feministával, s a korabeli holland kultúra további jelentős személyiségeivel. Anna Maria franekeri korszakának tárgyi emlékeit – szép hímzésektől az egyetemi jegyzetekig) nagy örömmel fedeztem fel a frízföldi város múzeumában…

Mindezeket a korszak-meghatározó egyéniségeket a regény végén a történelemtanári végzettségű szerző egy kislexikonban még külön is bemutatja, a főszövegben pedig Clusiust, a korábbi időszak sokat publikáló, nemzetközi hírű botanikusát, akit a magyarok is nagyra tartottak.

Az orvostörténeti leírások és gyógymódok közül a hollandokat mint tengerésznépet sújtó skorbutot, s annak máig érvényes citromközpontú kezelését a szerző így mutatja be: „Négy hónap után a legénység citromellenes tagjait sorra kerítette hatalmába a skorbut: az ínyük megduzzadt, a fogaik kihullottak, az orruk vérzett, a lábuk felpuffadt… a kapitány, aki ugyan nem volt orvos, viszont annál tapasztaltabb hajós… felhozatott a raktárból egy hordó spanyol borban eltett citromot… Az édes bor mindjárt elnyerte a tengerészek tetszését… és a skorbut hamarosan visszavonulót fújt.”

Különlegesen érdekes alfejezete a könyvnek, amikor Hendrik doktor jóvoltából, a hollandok zöméhez hasonlóan, a kávéivástól (jaj, az a szörnyű zacc!) vonakodó Maaike megismeri a szakszerűen főzött, ügyesen, üledék nélkül tálalt „fekete leves” áldásait, amely a kettejük közti harmónia és szerelem egyik közvetett forrása lett: „Maaike letelepedett a kályha mellett álló egyik nagy karosszékbe, … és belekortyolt a kávéba. Ez az ital nyomokban sem emlékeztetett arra, amit annak idején kávé címszó alatt megitattak vele. Forró volt, aromás és üdítően keserű.”

A regényt – nagyon stílusosan és sok-sok szívós kutatómunka és nagy Hollandia iránti szeretet eredményeként – a Receptek a holland aranykorból című, jóízű, s karácsonytájt fel is használható gyűjtemény zárja, amelyhez türelmet és jó étvágyat kívánunk!

Aki pedig egészséges 21. századi édességekre vágyik, olvassa el Rubin Eszter Csodás desszertek című könyvét (Jaffa Kiadó, 2024), amely glutén,- tej- és cukormentes finomságok gyönyörű fotókkal illusztrált bemutatása.

Mörk Leonóra: Cukrászbolt a narancsfához | Jaffa Kiadó, Budapest, 2024 | 288 oldal, 4999 forint | Illusztráció: Pixabay.