Börzsönyi Erika: Krumpliország
Gyermekkoromban, a múlt század nem annyira szép emlékezetű ötvenes éveiben, szülőfalumban szinte mindenki szegény volt. Palócországban ritkán került hús az asztalra. Egy héten egyszer, pénteken hoztak húst a henteshez, és hosszas sorban állás árán lehetett valamihez hozzájutni. Nem is mindig ahhoz, amit a háziasszony elképzelt magának, hanem azt kapta, ami jutott.
Ez engem nem igazán zavart, mert akkoriban rossz evő voltam, nem szerettem a húst. Viszont olcsó volt a krumpli, és bőven termett, Anyám meg Nagyanyám pedig számtalan ételt tudott belőle készíteni. Ahogy Anyukám szokta mondani: nálunk krumpliország van!
Ott volt mindjárt a nudli, prézlivel és saját készítésű, aranyló baracklekvárral. A szilvás vagy lekváros gombóc, ünnepi lakoma! Fel sem tudom sorolni mindet, csak a kedvenceimet: krumplis tészta, pogácsa, ganca vagy gánica, amit forró zsírban pirított hagymával szórtak meg, és rálocsolták a zsírját.
Téli estéken gyakran ettünk hajában sült krumplit zsírba mártogatva. Kívül-belül megmelengette az embert.
A paprikás krumplit én úgy ismertem meg, hogy nem volt benne kolbász, szafaládé, semmi sem, mert arra nem futotta. De úgy, magában is szerettem. Egészen kicsike voltam még, amikor, hogy nagyobb kedvem legyen falatozni belőle, villával összetörték, és bohócarcot rajzoltak bele, vagy hullámokat a villával, és rá vitorlás hajót.
De minden krumplis ételek csimborasszója, fejedelme a sztrapacska volt, dinsztelt káposztával, sóval, borssal. A juhtúrós változatot, tejföllel már csak felnőtt koromban ismertem meg.
Nagyon szerettük a tócsnit! Ennek az egyszerű ételnek több neve van még: lepcsánka, vagy a macok, ahogy felénk, Nógrádban hívják. Pillanatok alatt elkészül, a világ legegyszerűbb étele, nem lehet elrontani sem. A lereszelt krumplit liszttel, tojással összekeverik, sózzák, borsozzák, van, aki fokhagymát is tesz bele, majd kis lepényekre formázva zsírban megsütik. Jobb időkben fokhagymás tejföl is kerül mellé.
Most, miközben írok, elfog a nosztalgia, és a vágyakozás a szülőház nagy, fapadlós konyhája után, a sparhelten rotyogó ételek illata, íze örökre emlékezetembe vésődött. Bárhogy igyekeztem is azokat saját családommal megismertetni, valami mindig hiányzott belőlük. Talán Krumpliország maga, meg az elvesztett gyermekkor, amit nem tudtam az én pesti konyhámban maradéktalanul megidézni.
A nyitóképen a télire prizmában tárolt burgonya átválogatása 1959-ben (Fotó: Fortepan / Vimola Károly).
