Iván Gizella: Strauss-keringőre a legjobb főzni

Elárulok egy titkot. Strauss-keringőkre a legjobb főzni. A főzés és a zene ugyanis párban járnak. Igazi szerelem az övék. Vad és heves érzelmek, szenvedélyes simogatás, tempó, működik a több szólam. Persze fura látni, mikor ugrál valaki a konyhában, ide libben, oda libben, de tagadhatatlan, mindjárt vidámabb a délelőtt. A férj meredten áll a bemutatón, intene, hogy adagio, de az asszony lelkes, rá sem néz élete párjára.

Micsoda hétköznap! Micsoda lendület, csillan a lé a kanálon, a leves pont jó. Ó, még éget, a fenébe is. Egy tánclépés és egy pár szenvedélyes keverés, kis módosítás, jöhet a befejezés. Pici só, kicsi bors, ízkavalkád a fazékban.

Ezután lassan, komótosan, érzelmesen iramodik neki a nő a hús bepácolásának. Olyan ez, mint egy több tételből álló, concerto grosso a barokk zenében. De ehhez a munkához már jobban illik szerinte egy Chopin-szonáta. Egy gombnyomás és a kívánság teljesül. Lassan, elmélyedve kell minden mozdulatot megtenni a nemes hússzeleten. Megkeni olajjal, bedörzsöli finom mozdulatokkal a sót, borsot.

S akkor kitör az érzelmi vulkán. Könyörtelenül belevágja a deszkára kikészített húsba a tűt, s belehúzza a némán tűrő bárányba a szalonnadarabkákat. Szinte hallani a hangszerek izgatott jajgatását, a hegedű sikolyát a gyilkos mozdulatok után. Igen, ez már Wagner. De legyen csere, a gyilkolásnak vége. Újra lágyan szól a zene. A sebeket befedte a rozmaring, mellette kacérkodik a babér. Jaj, de hol a répa és a gyökér? Nagy kockák gurulnak a tálba és kéjesen várják, hogy a sütőben megpuhuljanak. De ehhez kell egy kis kábulat, nosza kedveseim, igyatok egy kis borocskát. A hús prüszköl, a zöldségek fulladoznak, majd megadják magukat, alkoholmámorban fetrengenek a fehér tálban. Brahms, Magyar táncok. Igen pont ez lesz a jó.

A dagadt krumplik már puhára főttek, s attól reszketnek, agyonnyomja őket a gonosz szakács. Nem is tévednek, sőt forró tejjel, vajjal képes krémesre keverni őket, hogy ha tükörbe néznének, nem ismernének magukra. No de mint tudjuk, a krumplik nem néznek tükörbe. De azok sem nagyon, akiknek kéne.

Mindegy is, a lényeg, hogy a főzés és a zene kitűnő duettje sikeres legyen a konyhában, a közönség elégedett tapsa kísérje az előadást.

Amikor pedig kész minden, felejtsük el Strausst, a nagy klasszikusokat és végre tegyünk fel egy kis zúzós metált. Vagy egy igazi vad rockot. Jobban levezeti majd a feszültséget, mint a tibeti szerzetesek kántálása. Valljuk be, erre most nagyobb szükség van.

Illusztráció: Freepik Picaso AI / Kantin.