Sárkány Viktória: Egy tányér zsigeri öröm – a bresaola

Jó sorsom időről időre Tavernolába vet; a Comói-tó partján fekvő falucska fő nevezetessége egy hatalmas Gran Mercato, álmaim hipermarketje. Hihetetlen mennyiségű és minőségű áruválaszték, a helyben termelt sajtok, felvágottak külön polcokon kelletik magukat, borok ameddig a szem ellát. Egy-másfél óra az átlagos idő, amit itt eltöltök, mindent megfontoltan végiggusztálva, hogy aztán a végén menetrendszerűen az alábbiakat vásároljam nagy tételben: bresaola, olívabogyó, saláták, taralli (sós perecke), sajtok, paradicsom.

A bresaola, vagyis az érlelt marhacombból készült sonka tatárbifsztek-rajongóknak egész biztosan bejön. Illatra olyan animális, olyan nyers, hogy elsőre egész megszeppentem, de ma már boldogan szimatolom a szájösszehúzóan sós szeleteket. Amikor eszem, szeretem azt gondolni, hogy az ősember is valami ilyesmi ízvilágú húst falatozhatott, így máris jobban érzem, hogy a világegyetem és egy nagy egész része vagyok.

Fontos, hogy ez a hús is szobahőmérsékleten adja ki minden ízét, hűtőből kivéve legalább félórát érdemes „szellőztetni”, csinosan tálra rendezve. És bár klasszikusan a marhacarpaccióhoz szoktak parmezánforgácsot adni, szerintem a bresaola sem sértődik meg ha reszelünk rá egy keveset. Bónusz, hogy a mostani proteinfaló trendbe is szépen illeszkedik, 100 grammjában 30 gramm feletti fehérjével; zsírja minimál (kivéve, ha sikerül fekete angushoz jutni – az aktuális tányéron balra –, abban több van, ezért ízesebb is). Sósságát balanszírozhatjuk valami jobbféle édes paradicsommal, salátával, és mehet mellé mozzarella, scamorza vagy bármilyen lágyabb sajt, nehogy elfogyjunk.

Jó hír, hogy a bresaolát itthon az Aldiban is látom; comói kilátás híján egy jó Sorrentino-filmet ajánlok mellé, pohár könnyű vörösbort, értő társat, valamint az olasz közmondás megszívlelését: „Mangia bene, ridi spesso, ama molto.” Azaz: egyetek jókat, nevessetek sokat, szeressetek nagyon.

Fotók: Sárkány Viktória.