Kovács Éva: Egy körteízű vándorút vége

Már nem emlékszem, melyik Esterházy-regényben volt a késsel-villával elfogyasztott aszú. Arra jobban, hogy Fahidi Évának már 14 éves korában elkezdték a család asszonyai a lekvárok befőzését, hogy mire férjhez megy, legyen tele a kamra. És arra is, hogy a „Körte” feliratú a lekvárt apám húgának a házából hoztam el a halála után, annak is már sok éve. De a lekvárt nem ő, hanem még nagyanyám húga főzte be a kilencvenes években. Aztán ő is meghalt, gondolom, így vándorolt apám húgához az üveg.

Na mármost, ezt a vándorlást ma befejeztük, és felbontottuk az üveget. Mint Esterházy százéves aszúja: kés kellett hozzá, de körteízű!

A címkén a kézírás pedig úgy hat, mint Proust madeleine-je, látom magam előtt nagyanyám húgának gyöngybetűkkel teleírt iskolai füzeteit (én segítettem anno selejtezni a padlásán), hogy „Nagymagyarország mennyország”.

Fotó: Kovács Éva.