Pető Tünde: Madársóska dán humorral

Nyolc hosszú évig próbálkoztam, hogy jegyet szerezzek a neten a koppenhágai Vendéglátóipari Iskola kétfogásos vacsorájára – amelyre az ingyenes kulturális programokkal telített „Kultúra éjjelének” nevezett esemény kapcsán főznek a tanulók –, és az idén végre úgy érezhettem magam, mint aki megütötte a főnyereményt. Mert most végre sikerült…

Este hatkor jó sokan tolongtunk a kapunál, hogy megtapasztalhassuk, mit tudnak a tizedik osztályosok a konyhaművészetről. Az étkező felé tartva már körvonalazódni kezdett a modern dán konyha, amely olyan nagy karriert futott be az utóbbi években, a híressé vált dán éttermeknek, például a Nomának köszönhetően: egy kert mellett haladtunk el, ahol alighanem a vacsoránkhoz felhasznált zöldségeket is termesztették, megspórolva a bevásárlással és szállítással járó hercehurcát.

Megérkezve az étkezés helyszínéül szolgáló hatalmas terembe, jövendő pincérek kalauzoltak az asztalunkhoz, ahol egyszerű, de roppant mutatós teríték fogadott: szépen hajtogatott szalvéták, pár piros alma párosával elhelyezve, gyertyák – és egy kovakő. Utóbbiról nem sikerült eldönteni, hogy a látványt szolgálja-e, vagy praktikusan azért árválkodik az asztal közepén, hogy ne csússzon el a teríték, de jól mutatott.

Dániában nagy hagyománya van a közös étkezéseknek, ahol szertartásosan kézről kézre adogatjuk a tálakat, és míg ezek körbejárnak, megindul az ismerkedő társalgás: ki mit tervez ma estére, ki honnan jött. Asztaltársaink, egy idősebb házaspár, illetve egy fiatal édesanya a fiával, jót derültek, amikor – áldozva a dán humornak, amelyet külföldön oly kevéssé értenek – megjegyeztem, hogy magyar kísérőim a „sötét Jyllandról” érkeztek. (A dánoktól nem áll távol az önirónia, a fővárosiak előítélete Jylland félszigetével kapcsolatban pedig köztudomású.)

Szerencsére barátaim félelme, hogy esetleg a híres éttermekben szokásos, szépen elrendezett, rafinált, de apró adagokat kapjuk, alaptalannak bizonyult. A tányérjaink mondjuk nem lettek túl mutatósak, miután magunk szedtünk a tálakról, a mennyei ízek viszont mindenért kárpótoltak. Igazodva a modern trendhez, nem a hús játszotta a főszerepet, hanem a zöldségek. Az évszakhoz illő alapanyagok közül különösen finom volt a káposzta, amelyet sejtésem szerint sütőben, egyben sütöttek meg. Bár a desszert nálam nem aratott sikert, azt én is díjaztam, hogy díszítőelemként helyet kapott rajta egy szintén helyi alapanyag, a madársóska.

A modern trendek mellett a hagyománytisztelet is megjelent, amikor a magyar társaságunkkal tartó dán szomszédasszonyom – a „semmit nem hagyunk kárba veszni” elvhez igazodva – elkérte egyik asztaltársunktól a desszertet, amelyről kiderült, hogy a gyerek nem kéri. Nem volt jó döntés, mert későbbi panaszaiból leszűrtük, hogy túl sokat evett. Viszont legalább megfelelő kalóriabevitelhez jutott, amire szükség is volt, amikor a pazar vacsora után nyakunkba vettük a várost.

Nagyszerű este volt, az összetartás, összetartozás jegyében, amit amúgy is gyakran megtapasztalok a dán fővárosban – és nemcsak a hosszú asztalos étkezéseknél, amikor ismeretlenekkel barátkozunk, beszélgetünk, ahogyan azt az idén tettük a Kultúra éjjelén Koppenhágában.

Fotók: Pető Tünde.