Draskovich Edina: A trieszti presnitz
A legenda szerint a városba látogató valamelyik Habsburg uralkodó tiszteletére készítették először a helyi cukrászok, de ezt ugyanennyi másik legenda cáfolja.
A legenda szerint a városba látogató valamelyik Habsburg uralkodó tiszteletére készítették először a helyi cukrászok, de ezt ugyanennyi másik legenda cáfolja.
Piszmogtam, kevergettem, kotorgattam, / otthagytam a kelkáposzta-főzelék nagyját, / nagyi dühösen felkapja, eltakarítja, / aztán az előszoba közepén felvetett fejjel rákezd: / „Ott fogsz majd sírni, ahol senki se lát…”
Kályhán érnek a birsek, vadméz-illatu nyersek, / bolyhos bőrük alatt / cukros aranyban a mag.
Akármilyen ügyes vagyok, a bukaresti vineta-ízt nem tudom elővarázsolni.
Fügét is mutat.
Ez az Anyák Napja előtti / eperlekvár-főzés, Szentem, / (mélyhűtött gyümölcsből, persze, / mert a friss még megfizethetetlen!) // nem hozhatja / egészen vissza / az 1977-es év /májusának gyönyörű közepét…
A berendezés nagyon vagány. A bárpult oldalára rendszámtáblákat szögeltek.
Egy alkalommal szóba került, milyen finom volt a régi időkben az a nagy kerek, szürke sütni való tök, amit többnyire szeletekre vágva árultak a piacokon. Vajon hova tűnhetett?
Az Élni és enni Umbriában regényes stílusú útinapló, receptkönyv, egyben remek kedvcsináló egy umbriai kiruccanáshoz.
Az ebéd csorba levessel kezdődött, csak utána jött a csoda. Egy hatalmas tálon ott nyújtózott előttünk csodálatunk tárgya, a kecskegida.
Egészen pontosan emlékszem az első kávéra, amit ittam. Az első „igazi” kávéra.
Április 12-én tálalva.