Gergely Tamás: Héja a pityókának
Szakácssegédként elértem, hogy én hámozom meg a főtt krumplit. Íznek se rossz, én egyenesen élvezem, ízemléknek se utolsó, de hát a rejtett anyagai!
A kisadagban ugyanaz van, mint a nagyadagban, csak hamarabb véget ér – 300 szónál hamarabb
Szakácssegédként elértem, hogy én hámozom meg a főtt krumplit. Íznek se rossz, én egyenesen élvezem, ízemléknek se utolsó, de hát a rejtett anyagai!
„Megégett a széle, levágom.” / Lenyesi, bekapja. / „Hogy is hívták azt a katonatisztet? Mindegy, / eszembe jut majd…”
– Na, veled jól elbántak! – mondom a vällingby-i élelmiszerüzletben a cseh szaláminak.
Mondom a jó humorú sepsiszentgyörgyi pincérnek, na, nem fog szeretni, mert én most grillzöldséggel kérem a harcsapaprikást, mire ő felszisszen, hogy hiszen az nem pásszol…
A legenda szerint a városba látogató valamelyik Habsburg uralkodó tiszteletére készítették először a helyi cukrászok, de ezt ugyanennyi másik legenda cáfolja.
Piszmogtam, kevergettem, kotorgattam, / otthagytam a kelkáposzta-főzelék nagyját, / nagyi dühösen felkapja, eltakarítja, / aztán az előszoba közepén felvetett fejjel rákezd: / „Ott fogsz majd sírni, ahol senki se lát…”
Akármilyen ügyes vagyok, a bukaresti vineta-ízt nem tudom elővarázsolni.
Ez az Anyák Napja előtti / eperlekvár-főzés, Szentem, / (mélyhűtött gyümölcsből, persze, / mert a friss még megfizethetetlen!) // nem hozhatja / egészen vissza / az 1977-es év /májusának gyönyörű közepét…
A berendezés nagyon vagány. A bárpult oldalára rendszámtáblákat szögeltek.
Az Élni és enni Umbriában regényes stílusú útinapló, receptkönyv, egyben remek kedvcsináló egy umbriai kiruccanáshoz.
Egészen pontosan emlékszem az első kávéra, amit ittam. Az első „igazi” kávéra.
Jó sorsom időről időre Tavernolába vet; a Comói-tó partján fekvő falucska fő nevezetessége egy hatalmas Gran Mercato, álmaim hipermarketje.