Hoffmann Márta: Csólent
Sólet, vagy ahogy nagyanyám mondta: „csólent”. Sokáig ezt a hajdúsági tájszólásnak tudtam be, csak késő felnőttkoromban jöttem rá, hogy éppen ez lenne az autentikus kiejtés.
A nagyadagban ugyanaz van, mint a kisadagban, csak tovább tart – 300 szónál is tovább
Sólet, vagy ahogy nagyanyám mondta: „csólent”. Sokáig ezt a hajdúsági tájszólásnak tudtam be, csak késő felnőttkoromban jöttem rá, hogy éppen ez lenne az autentikus kiejtés.
A gyümölcskosár, benne a gránátalmával, meglepte a kolléganőimet. Kiderült, hogy egyikük sem evett olyat korábban, még a nevét sem ismerték.
– Nézze ezt a fotót! Nem csodálatos, hogy egy ilyen alacsony, szinte már falusias épület ennyire vonzóvá vált nemcsak a komikusok, hanem az írók és a politikusok számára is? – kérdezte Kálmán és közben a Márványmenyasszony étteremről 1931-ben készült fotót tette le a nő kávéja mellé.
Gyerekkori emlékem a tikkadt gyaloglás nyaranta Szigligeten, miközben az út menti fákról egy-egy árván ott maradt cseresznyét csippentettünk le, és amúgy porosan megettük, a magját messzire pöködve. Lehet persze, hogy ez csak álom…
Megkésve, 26 évesen vonultam be katonának onnan, messzire mindentől. A lakhelyünkhöz való kapcsolatot feleségem, Éva teremtette meg, nem fogja a Kantin-olvasó elhinni: terebesi mangóval.
Amikor apáddal összeálltunk, én még csak tizenkilenc voltam. Mit tudhattam akkor a háztartásról, főzésről-sütésről, miegyébről?
Persze önmagában egy sóletet – előtte semmi, utána semmi… – nem lehet csak úgy feltenni az asztalra. Hogy miért nem? Hát hiúságból. Mivel annyira könnyű leves, ami sólet előtt elmegy, eddig nem jutott eszembe, valószínűleg, mert nincs is, végül maradt az előétel.
Megértettük, hogy a teafű használhatatlanná vált a tengeri úton, mert beszívta a tenger sós illatát, emiatt az európaiak legközelebbi kínai útjukon tárolóedényeket kértek, s így érkezett a porcelán Európába.
Miközben Rhys Bowen rendkívül fordulatos történelmi „gasztrokrimijét”, Az Angyal-öböl felett című regényt ízlelgettem, újra meg újra eszembe jutott a neves táplálkozástörténész, Annie Gray méltán világhírűvé lett, pár éve angolul olvasott könyve, amely már munkája címében is ugyanazt a The Greedy Queen-t (Falánk királynő-t) hozza elénk, mint Bowen új kötete.
Csodájára járok minden egyes kikerülő szervnek. A böllérek, szólít meg kioktatóan Józsi bátyám, még így, nyersen és melegen szoktak bekapni egy darabkát a májból, azt mondják, így a legízletesebb…
– Megkóstolná az első tésztámat? – szólalt meg a nő az üzlet ajtajában. – Bizonytalan vagyok. Nevetséges, tudom, egész életemben készítettem a tortellinit, de most, tudja, izgulok. Szeretném, ha a helyieknek is ízlene, az olyanoknak, mint ön. Átnyújtotta a piros szélű tányért a férfinak és kíváncsi tekintettel állt a pult mögött.
Ami a húsok, gyümölcsök, zöldségek, tejtermékek és fűszerek harmóniájában mindig jeleskedő székelyföldi konyhát illeti, arról elég bőséges tapasztalataim, ínycsiklandozó íz-emlékeim vannak.