UZSONNÁZÓ AZ ÍZEMLÉKEZETHEZ
A nagyadagban ugyanaz van, mint a kisadagban, csak tovább tart – 300 szónál is tovább
A gasztokalandor élete kész regény. De minimum blog. Előéletéből bármikor előbukkanhat egy extrém előétel, bevásárlókosarából egy piskótával rakott tálca vagy egy pikáns hangú tárca. Egyaránt jártas a hazai madár- és állatvilágban (pulyka, marha, újévi malac) és a regionális tésztafronton (fánk, slambuc, spagetti), a kúszó flórában (patisszon, bab) és az úszó faunában (sügér, makréla, ponty) – mikor mi van kéznél.
Ritka pillanatok azok, amikor az ember lánya hatvanhatodik születésnapját is jócskán elhagyva találkozhat babakori és huszonéves önmagával. Velem ez nemrég mégiscsak megtörtént, hála egy Németországból származó maláta- (és részben cikória-) kávénak.
Addig főzött engem János, míg arra gondoltam, hogy én sütök neki valamit. Ma van a születésnapja. Meghívtam magamhoz estére, és jeleztem, ne hozzon almát. Lesz.
Egy két évszázaddal ezelőtti éhínségre, pontosabban annak elmúltára emlékezve, éppen kétszáz éve rendezték meg az első canstatti mezőgazdasági ünnepet Németországban, mely azóta is minden évben Canstatter Volksfest néven fogadja az éhes és szomjas tömegeket. Az idei évfordulón egy kísérőrendezvényre is sor került Stuttgart központjában, Historisches Volkfest címmel, kiállításokkal és hagyományos, részben már feledésbe merült sváb ételekkel emlékezve az ínséges időkre.
Manapság kevés biztos pont van az életben. Szinte követhetetlen tempóban változik napról napra a világ, és ugyanígy a város is körülöttünk. Vagy három évtizedig volt azonban egy stabil hely, a Róma Ételbár Budán, a Csalogány utcában, amely szinte soha nem változott. Nem tudom hogyan csinálták, amikor időnként kifestették, felújították, szinte még patinásabb lett, mint előtte volt. 2018. szeptember 8-án, szombaton nyitott ki utoljára.
Magyar határhoz közeli, kellemes környezetben lévő lelőhelye ennek a jellegzetes ételnek az eszéki erődben található. Ahol esténként az egyik helyen a cigány húzza, a másikon tamburások pengetik hol édes, hol bús nótáikat. És már a parkolóban megcsap minket a közép-európai bogrács- és grillkultúra illata.
Egy Szent István-napi szilvás-körtés-diós-karamellás bujaság története, sajátos szövegjátékkal elmesélve: Bea augusztus 20-án kelt (!) süteményes sztorijába Tamás trollkodott bele.
Ez a pohárszék sokkal több, mint egyszerűen egy míves-szép bútordarab. Ez a pohárszék úgy vigyázza az ide látogatók fehér asztalnál töltött perceit, mint egy mindig etetni, kényeztetni, szeretni kész nagymama.
Kétség nem fér hozzá, Hernádkakon lángosláz van kialakulóban. Köszönhető ez egy remek kis éteknek (és persze a sütésére jó alkalmat kínáló helyi piacnak), s egy látszólag egyszerű, de épp egyszerűségében nemes, és pont emiatt könnyen el is rontható finomságnak, amit több helyütt is krumplilángosnak neveznek.
Egy jóízú Spanyolnátha projekt emlékezete, egy nevezetes nap apropóján tálalva.
Hamvas Karneváljában „Hermina néni porhanyóstésztát készít. A lisztet a margarinnal összedörzsöli…” Azóta érdekel, milyen az a porhanyós tészta, nyilván valami linzerszerűség, mert aztán tej, tojás és élesztő kerül bele még a regényben. Most csináltam egyet.
Ez az írás nem egy ízemlék rekonstruálásáról szól. Nem emlékszem otthon vagy a nagymamáknál komolyabb volumenű lekvárbefőzésekre, de majd én megmutatom – gondoltam. Annál is inkább, mert a kertben idén bőségesen termett a bodza, lekvárja pedig passzol a rántott camemberthez, ami nálunk bőségesen fogy.