Veress Tamás: Lekvár
Édes gyümölcshúsnak, rostnak feloldása, / hamvaskék szilvának lekvárba fordítása
A felszolgált ízemlékek mennyiségi szemléletben szortírozva
Édes gyümölcshúsnak, rostnak feloldása, / hamvaskék szilvának lekvárba fordítása
A minap elmentem a piacon az egyik hentespult mellett és egy gyönyörű bárányoldalast pillantottam meg. Tettem még egy kört, hogy kiverjem a fejemből, de nem sikerült, ezért visszamentem és megvettem.
Az ebédlőasztalon nyolc teríték. Senki sem ül körülötte, ennivaló sincs rajta. Minden aprólékosan elrendezve, harmonikusan, a kék, fehér szín váltakozik. Az asztal fejénél állok, hátam mögött csukott ajtók. Kezemben kés, a teríték hiánytalan, látszik, hogy nem az asztalról vettem el, fanyelű steak kés, ami nagyon éles. Hegyes is. Nem dugom el, sőt, mutatom, szinte büszkén. Azt jelenti, hogy használtam. Vagy használni fogom, ha kell.
Nem tudom, mi a varázs. Talán a fűszer, a kezem munkája, a szemem figyelme és a lelkem. Talán az idő, melyet ráfordítottam… Az a tengernyi. S benne sok gondolat, ki nem mondott szó, a megnyugvás és a béke…
Innen. Az étterem mértéktelen fogyasztóira látni. / Innen. Az utcáról. Nincs hideg. Hideg sincsen. / Éjfél elmúlt. Vagy tán még nem egészen. / A bartender beszél velük. Mintha tényleg kíváncsi. / Érdekli a fickó. A lány. Érdekli minden.
Mindig elfelejtem, hogy március 15-én zárva vannak a boltok; nem volt ez másként most sem. A kenyér persze éppen kifogyott….
Zártl Lipót vendéglős 1848-ban nem spórolt a választékkal: 3-féle leves, 9-féle marhahús, 2-féle főzelék, 6-féle sült, 2-féle hal, 3-féle tojás, 9-féle „Becsinált”, 5-féle tészta, 5-féle csemege, 5-féle saláta, 4-féle hideg étel, valamint 3-féle befőtt az étlapon!
A hely szíve-lelke egy lepkés-virágos herendi kávégép volt. Néha, amikor a kávémasina éppen pihent két főzés között, óvatos felderítések után meg-megsimogattam.
Néha sutyiban, amikor a mamám elaludt, belemártottam a kiskanál hegyét az üvegbe, aztán lenyaltam. Az ízkavalkád bűntudattal párosult. Szégyelltem magam. Néha az üveg peremét is körbenyaltam, így az odaszáradt cseppek sem vesztek kárba. Mindig arról álmodoztam, hogy egyszer majd degeszre eszem magam, hogy tele lesz majd a szám az édes, fenséges ízzel. Ez soha nem adatott meg, mert az öt kicsi üveg lekvár nagyon kevés volt…
Fejes kalács, barchesz, mindszenti, négyes fonás, hatos fonás, briós, sóskalács…
Kuflis körökben a Nőnap is kiváló alkalom az ünneplésre, hasonlóan az összes többi naphoz az elhagyatott réten. Kinyomoztuk, hogyan is zajlott az idén…
Életképek a mezőtúri művésztelep mindennapjaiból (a Kr.u.-i 2013. esztendőből), avagy amikor a szobrászok egy félbevágott sertésből bontják ki a témát.