Bauer Barbara: Nyuszikenyér
Még füle is lett. Mondhatnám, hogy így terveztem, de nem.
Magyarországi abroszok emlékezete
Még füle is lett. Mondhatnám, hogy így terveztem, de nem.
Csak néhány éve fedeztem fel magamnak a konyhát, és azzal új ízeken túl új anyagokat, érzékelést, procedúrákat, játékosságot, kreativitást és nem utolsósorban egy számomra eddig ismeretlen rendet.
Színházi embernek, pláne, ha őszülő halántékú, de még aktív teátrista, nem könnyű megszabadulni a veszélyes kilóktól.
Amikor írok, két dolog kapcsol ki igazán: a futás és a sütés.
Legalább harmincöt éve annak, hogy csemetéimnek, már nem is tudom, honnan, egy egészen különleges kis szélhárfát hoztam ajándékba, amelyen egyértelműen egy csiga formájú kis test hordozta a három csengettyűt, de nem ám akármilyen, hanem katicásan pöttyös.
Az anyukám igazi ízes, vidéki konyhát visz, ahogy azt a nagymamámtól tanulta.
Aztán megszülettem, éltük a szerény életünket a szűk lakásban, jól megvoltunk, csak egyvalami hibádzott: Mamó nem tudott főzni, mosni, vasalni, varrni stb. Honnan a csudából tudott volna?
Asztalhoz ültetett, s a frissen készült, még forró, zsíros székelykáposztát, jó nagy húsdarabokkal, elém tette. Aztán két perc múlva a következő tányérral ugyanebből.
Rádöbbentem, hogy főzőláda-siratásra semmi okom, hiszen én ennek az elmés találmánynak egyik alfaját már jó húsz éve feltaláltam és nagy sikerrel használom.
Most, amikor már a harmadik karácsonyt éljük meg szorongások, szorongattatások árnyékában, mindenkinek (a konyha körüli tehetséggel megáldott férfiakra is vonatkozik mindez) szívből ajánlom, gyűjtsön erőt, örömet, energiát a karácsony igazi lényegéből, s szerezzen sok, apró örömet szeretteinek saját készítésű, egészséges és játékos külsejű finomságokkal.
Ötször annyi munka elkészíteni, mint egy szimpla vajaskenyér-felvágott-sajt reggelit, az igaz…
Tulajdonképpen a színek miatt pakoltam ki az erkélyasztalra a piaci szerzeményeimet. Pontosabban a tél eleji valószerűtlen napsütés vitt rá: gyönyörködni akartam.