Ferber Katalin: A csodálatos tófu
A világon a legfinomabb, szójababból készült tófut ma is Japánban készítik – sok évszázada, kicsi, családi műhelyekben; legfeljebb a darabolást, csomagolást gépesítették, ezért olyan finom.
Útról való, máshol megélt ízszilánkok
A világon a legfinomabb, szójababból készült tófut ma is Japánban készítik – sok évszázada, kicsi, családi műhelyekben; legfeljebb a darabolást, csomagolást gépesítették, ezért olyan finom.
Az Afinata román áfonyalikőr. Ez persze így nem teljesen pontos, hiszen van hivatalos és házi verzió is. Én akkor vettem először egy adag házit a lányom megrendelésére, amikor bőrművesekkel tanulmányúton voltunk egy szűcsnél Gyimesközéplokon.
Amikor Tel-Aviv két régi városrészébe kirándultunk, éhségünkben beestünk egy hummusz-étterembe. De komolyba ám, ahol láthatósági mellényes beengedő ember listával a kezében tartotta kordában az asztalra váró tömegeket.
Bözsi mamánál büntetlenül lehetett eszegetni a nyers tésztából és rájárni a kekszekre, amiket egy fém dobozban tartott a szekrényben. Imádtam beszagolni a fűszeres szekrényébe, ahol a szegfűszeg, a bors, a pirospaprika, a kakaó és a fahéj illata gigantikus illatorgiává olvadt. Nagypapám kedvence a káposztás kocka volt, és együtt örvendeztünk, amikor Mama behozta az asztalra.
Édes szörnyünk akkora méretű, hogy aligha van japán fazék, amibe beleférne, aligha van sütő, melyen grillezni lehetne. Jobb oldali egyik lábától a bal oldali másik lábához gyakran másfél méteres fáradtságos „út” vezet.
Erdélyben nem volt lencse. Nem tudom mért, édesapám azt mesélte, hogy a kommunisták betiltották, a lencsét is meg a spárgát is, ennyi elég is volt, hittem neki, ha betiltották, akkor betiltották.
Jómagam korábban inkább főzni szoktam vele, vagy almából készült mártásokba igazítottam, csak módjával, mert ahhoz túl drága, de amióta a Calvadost szülőhelyén láthattam és kóstolhattam, sokkal jobban megbecsülöm.
Gyanús fehér port tartalmazó zacskók voltak a csomagban. Persze tudtam, hogy a húgom Ausztráliából nem mérget küld…
Mi kókuszosat és maracujásat ettünk, Phu Quoc szigetén, a Night Marketben; nagyon finom volt.
Édesanyám, Lídia vasárnap is hajnalban kelt, feldarabolt egy jókora disznóhúst, s a babérlevéllel ízesített édes káposztával együtt, egy zsírral bélelt csuporban, a kemencébe tette. Miután elkészült, tejszínnel kevert liszttel sűrítette; ez volt a reggelink. Tudták ezt a kolduló asszonyok is, köztük Léna a szomszéd faluból, aki egyedül próbálta eltartani öt gyermekét, és szinte minden vasárnap átgyalogolt hozzánk Andrejevóba.
A könnyűre sütött, teljes őrlésű lisztből készült cipócskába ropogós rukkolalevelek halmazára fektették a – deklaráltan kizárólag friss füvet legelésző tehenek húsából készült – tökéletes fűszerezésű, optimálisra sütött húspogácsákat.
És két óra múlva, persze összefagyva, meg is találom, amit keresek: Trattoria Dona Onesta (rólam van elnevezve: az őszinte nő).