Galambos Tibi: Rajzok a konyhából #11 – Nyári reggeli
A nyári hőség egyre fárasztóbb, jobb bent maradni a hűvös lakásban.
Útról való, máshol megélt ízszilánkok
A nyári hőség egyre fárasztóbb, jobb bent maradni a hűvös lakásban.
Életem legnagyobb konyhai sikere a francia tengerparthoz köthető. Julival és az öt gyerekkel kölcsönkaptunk egy házikót egy jópofa nyaralótelepen.
A tágas, szellős, az épület emeletén lévő étteremben csillogó szemű, mosolygós pincér egymás után több tálcán a mezze kompozíciónak nevezett előételsort kis sötétlila tálkákban hordja az asztalunkra.
Kertvárosban lakom, az erdőhöz közel. Nem termelek semmit itthon, de amit ad a természet, azt boldogan elveszem, mint „potyát”, és mert egy icipicit segít kapcsolódni a nagy egészhez.
A regény egy határ menti kisvárosban játszódik, ahol én magam is élek, így jól ismerem a környék bülletermesztő gazdáit, a legjobb maultaschent és spätzlét készítő éttermet, valamint a péket, aki ropogós brezelt süt.
Akkóban a piac tőszomszédságában álló muszlim mecsethez mentünkben, egy kőépület aljában láttuk meg a gránátalmát préselő bácsit.
Az a gombaleves, amit Koreában fogyasztunk, főétel. Sűrű, kiadós. Kerek szemű koreai rizzsel esszük, és természetesen kimcsivel.
A minap kis ajándékot kaptam, benne egy celofán zacskóban liofilizált (fagyasztva szárított) piros bogyókkal…
Izraeli kalandozásaink első állomása azért, hogy az unokák pancsolhassanak néhány napot a Földközi-tengerben, Akko városa volt.
Egy jó kis kávézó a bilbaói Guggenheim közelében…
Egy papírszatyornyi fűszernövény, belőlük ízélmény majd csak ezután lesz.
Nehéz elrontani a vendég kedvét tíz méterre a tengertől, ha egy haltálat rendel, de a pincérnek majdnem sikerült.